Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

A Világbank figyelmeztetett

A tavalyinál lassabb lesz az idén a globális gazdasági növekedés a vártnál mélyebb európai recesszió és egyes feltörekvő piacok lelassulása miatt, de stabilabb, mint a válság előtt volt - állapította meg a Világbank a fél évente kiadott Globális Gazdasági Kilátások című, szerdán megjelent jelentésében.

A Világbank figyelmeztetett, hogy a nagy fejlődő gazdaságok, amelyeknek köszönhetően az utóbbi években gyarapodott a világgazdaság, nem tudják produkálni azt az növekedési ütemet, amely rájuk jellemző volt a globális pénzügyi válság előtt, és az újbóli növekedés érdekében koncentrálniuk kell a strukturális reformokra.

A bank előrejelzése szerint a világ bruttó hazai terméke (GDP) 2,2 százalékkal nő az idén a tavalyi 2,3 százalékkal szemben. Januárban még 2,4 százalékosra tette az idei növekedést az intézet.

Andrew Burns, a jelentés fő szerzője azt mondta: a világgazdaság kevésbé vibráló lesz, növekedése lassul, 2014-ben 3 százalékkal, 2015-ben pedig 3,3 százalékkal nő. A válság előtti gyors növekedés okozója a buborékjelenség volt. A most látható leendő növekedési ütem jobban megfelel a potenciálisnak. Közelítünk a válság utáni új normához - közölte.

Az új norma részben azt jelenti majd, hogy lassabb lesz a növekedés például Brazíliában, Indiában, Oroszországban és Kínában - mondta.

Címlapról ajánljuk
100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

Alan Alexander Milne angol író olyan mesevilágot teremtett az 1926-ban megjelent Micimackó című könyve által, amely még ma is meghatározó a gyermekirodalomban. „Mici” egyébként nem más, mint Karinthy Frigyes testvére, Emília, aki a nyersfordítást végezte – ez is elhangzott a beszélgetésünkben Lovász Andreával, a Móra Kiadó főszerkesztőjével.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Juhász Gergely: új pénzügyi világrend épül, aminek az arany lesz a középpontja

Juhász Gergely: új pénzügyi világrend épül, aminek az arany lesz a középpontja

A szigorodó aranykereskedelmi környezetre reagálva tavaly decemberben létrejött a Magyar Aranykereskedők Szövetsége. A szervezet a hazai befektetési aranypiac több mint felét képviseli, és a célok bőven túlmutatnak a szabályozói megfelelésre való felkészülésen. Juhász Gergellyel, a szövetség alapító elnökével beszélgettünk többek között arról, hogy hogyan és miért épül ki a szemünk láttára egy új, arany alapú globális pénzügyi sztráda, ennek apropóján hogyan kéne Magyarországon megreformálni a nemesfémek adózását, és mennyi fizikai aranyat is kéne tartania a magyar lakosságnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×