eur:
388.96
usd:
361.09
bux:
68882.55
2024. május 7. kedd Gizella

Nagy az érdeklődés a Rába-Volvo beszállítói program iránt

Száznál is több érdeklődő jelentkezett egy hónap alatt a Rába-Volvo együttműködés keretében meghirdetett beszállítói programra - közölte a győri székhelyű járműgyártó hétfőn.

A járműipar szinte minden területén tevékenykedő magyar kis- és közepes vállalatok jelentkeztek. A programot azért indították, hogy minél több hazai vállalkozás versenyképes terméke beépüljön a tervezett Rába-Volvo autóbuszokba, illetve bekerülhessen a Volvo globális beszállítói rendszerébe - tette hozzá közleményében a Rába Járműipari Holding Nyrt.

A jelentkezők többnyire iparági szereplők, közöttük a kis- és közepes vállalkozások egyaránt megtalálhatóak az ország minden részéből. Olyan cég is akadt, aki nem kifejezetten az alkatrészgyártásban érdekelt, de fantáziát lát a Rába-Volvo együttműködésben és úgy gondolja, terméke alkalmas lehet a járművekbe való beépítéshez - írta a járműgyártó.

Március 19-én indított beszállítói programot hazai kis- és középvállalkozások számára a Volvo Bus Corporationnel közös buszgyártásához a Rába Jármű Kft.. Az érdeklődők június 30-ig jelentkezhetnek a társaság honlapján indított beszállítói oldalon; a pályázatok ismeretében készítik elő - várhatóan szeptember közepéig - a program következő fázisát. Ekkor már az együttműködés konkrét feltételeiről tárgyalnak a buszprogram leendő partnereivel - közölték a program indításának napján.

Az autóbusz-üzletágat vezető Mohácsi Béla közlése szerint a Rába-Volvo együttműködés során harminc százaléknyi helyi beszállítói hányaddal számolnak. A várható 200-300 busz gyártása esetén ez évi 15-20 milliárd forintnyi új piaci lehetőséget jelent, egyben fenntarthatóan 300 munkahelyet teremt a Rábánál és beszállítóinál.

A programba bekerülő hazai cégek nem csupán az évi tízezer darabos Volvo buszgyártás partnerei lehetnek, de bekerülhetnek a svéd cég ennél nagyságrenddel nagyobb kibocsátású teherjármű-üzletágába is. A felek megállapodása alapján a beruházás száz százalékos ellentételezés mellett zajlik, ami komoly lehetőség a hazai cégek számára a Volvo-beszállítóvá válásra.

A cég azzal számol, hogy 2014 első negyedében bocsátja ki az első buszokat. A magyarországi piac felvevőképességét évi 200-300 darabra becsülik, és ez az a tétel, amely már gazdaságosan gyártható.

Címlapról ajánljuk

Horváth Péter a matematikaérettségiről: nagyon korrekt volt a feladatsor

A korábbi évekhez képest könnyebbnek mondható az idei matematikaérettségi – vélekedett az InfoRádióban Horváth Péter matematikatanár, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke. Saját tanítványain is azt látta, hogy a felkészült diákokat nem érhette komolyabb meglepetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Folytatódik az emelkedés a tőzsdéken

Folytatódik az emelkedés a tőzsdéken

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországban érkeznek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül érkezik még európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi adatokat is ma közlik. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. Ami a mai napot illeti, a magyar tőzsdén a Richter a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitart a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban vannak, míg Amerikában óvatos emelkedést láthatunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×