Infostart.hu
eur:
363.93
usd:
315.43
bux:
149714.76
2026. augusztus 12. szerda Klára

11 ágazatban a kormány átvállalja a minimálbér-emelés terheit

A kormány, a szakszervezetek és a munkaadók között született megállapodás alapján a kabinet tizenegy nehéz helyzetben lévő ágazatban fél évig átvállalja a minimálbérek emelésének költségeit - mondta Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke.

Rolek Ferenc annak kapcsán közölte ezt az MTI-vel, hogy a felek megállapodása alapján a minimálbér 2013-ban az idei 93 000 forintról 98 000 forintra, a szakmunkás minimálbér 108 ezerről 114 ezer forintra emelkedik.

Az alelnök elmondta: a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) keddi plenáris ülése után a kormány megvizsgálta a szakszervezetek és a munkaadók elképzeléseit, és konszenzus alakult ki a három oldal között.

A megállapodás szerint bérajánlás nem lesz, 11 ágazatban pedig a kormány fél éven keresztül átvállalja a minimálbér- és a szakmunkás minimálbér-emelés által okozott többlet bérköltséget, és az arra eső járulékköltséget is. Ez a kormány által az oldalak rendelkezésére bocsátott számítások szerint maximum 10 milliárd forint költségvetési forrást igényel - mondta.

Rolek Ferenc közölte, hogy az érintett 11 ágazatban 256 ezer munkavállaló dolgozik, közülük például a kiskereskedelemben 90 ezer, az építőipar két érintett ágában - a speciális szaképítésben és az épületek építése terén - 40 ezer, az élelmiszergyártásban 30 ezer dolgozó bérét érinti az intézkedés.

Ezen négy ágazat mellett a textil-, a ruha- és a bőriparban, a fafeldolgozásban, a bútorgyártásban, valamint a szálláshely szolgáltatásban, és a vendéglátásban segítené a kormány a béremelést.

Az MGYOSZ alelnöke felhívta a figyelmet arra, hogy bár jövőre fél évig átvállalja a kormány a béremelés terheit, vagyis a nehéz helyzetben lévő ágazatokban működő cégek bérköltsége csak 2,6 százalékkal emelkedik, a jövő évi béremelésnek tovagyűrűző hatásai vannak, mivel 2014-ben már teljesen a cégeknek kell viselniük a terheket. Ezt a 2014-es minimálbér-tárgyalásoknál majd figyelembe kell venni - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
Felpörög a metróhosszabbítás – itt vannak a feladatok, ingatlanokat is meg kell vennie a fővárosnak

Felpörög a metróhosszabbítás – itt vannak a feladatok, ingatlanokat is meg kell vennie a fővárosnak

A 3-as metró harminchat évvel ezelőtt érte el Újpest-Központot, ám a tervek ellenére sosem folytatták. A BKK előkészítette a 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbításának engedélyezési terveit, és a kormány által júliusban meghirdetett Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv tartalmazza a metróvonal meghosszabbítását, első szakaszként Rákospalota-Újpestig. Sok feladat van, a határidő rövid, és a két új megállóval nem jönnek majd új szerelvények.

Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Hat hét alatt összerakta a Centrum Production az augusztus 20-ai ünnepségsorozat művészeti koncepcióját, ahol mindenki ízlésének próbálnak megfelelni, augusztus 19-től egészen 23-ig. A drón-, fény- és tűzijátékshow-ban kicsúcsosodó események idén a budai rakpartról lesznek a legjobban láthatók, és az ünnepségsorozat az eddigi 18 helyett 4 milliárd forintból kijönnek. Lesz olcsó ásványvíz és sör is.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×