Infostart.hu
eur:
387.22
usd:
328.85
bux:
0
2025. december 26. péntek István

KSH: 80 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak létszáma

A harmadik negyedévében 3 millió 936 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma, 80 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Mind a nők, mind a férfiak foglalkoztatási mutatói javultak -jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Július-szeptemberben a foglalkoztatottak létszáma 2,1 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. A növekedésben szerepet játszott a közfoglalkoztatás kiterjesztése is.

A 15-64 éves korcsoportba tartozó népességen belül 58,2 százalék volt a foglalkoztatottak aránya, ami 1,8 százalékpontos emelkedésnek felelt meg az egy évvel korábbival összevetve.

A harmadik negyedévében a munkanélküliek létszáma 458 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 10,4 százalékos volt. A férfiak munkanélkülisége az előző évi szinten maradt, míg a nők munkanélküliségi rátája 0,6 százalékponttal csökkent - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A 15-74 éves férfi népességből 250 ezren voltak munkanélküliek, lényegében ugyanannyian, mint egy évvel korábban, munkanélküliségi rátájuk 10,6 százalékos volt. A 208 ezer munkanélküli nő 10,2 százalékos munkanélküliségi rátát jelent, ami 0,6 százalékpontos csökkenésnek felelt meg.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×