Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
318.88
bux:
0
2026. július 23. csütörtök Lenke

Válságtanácskozás lesz a G20-csúcs előtt

A görög válság kiéleződése nyomán rendkívüli megbeszélés lesz szerdán Cannes-ban a G20-ak csütörtök-pénteki csúcstalálkozója előtt - közölték berlini kormányforrások.

Értesülések szerint a rendkívüli válságtanácskozásról Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök telefonon állapodott meg. A találkozón eszerint e két politikus mellett az Európai Unió, továbbá az Európai Tanács, valamint az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap vezetői vesznek részt. Merkel és Sarkozy külön megbeszélést tart a görög féllel, feltehetőleg Jeórjiosz Papandreu miniszterelnökkel.

A berlini kormány hivatalosan még nem kommentálta a múlt heti EU-csúcson született megállapodásokról tervezett és teljesen váratlan görögországi népszavazást, értesülések szerint német kormánykörökben ugyanakkor már az esetleges görög államcsődre készülnek.

Címlapról ajánljuk
A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

Az emberi figyelem drága, fáradékony és korlátozott erőforrás. A mesterséges intelligencia ezzel szemben képes azt az érzetet kelteni, hogy mindig van ideje ránk. Válaszol, emlékszik, vigasztal, magyaráz, flörtöl, és soha nem néz az órájára. Ez nemcsak technológiai áttörés, hanem új gazdasági korszak kezdete is lehet. A figyelemgazdaság után jöhet a kötődésgazdaság.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Néhány nap alatt ötödször érte találat az orosz Wildberries csomagküldő vállalat raktárait. Moszkva szerint az ukránok direkt támadnak civil célpontokat, Kijev viszont állítja: fegyverekhez való alkatrészeket tárolnak a gigantikus elosztópontokon. Fájhat Moszkva feje Mihajlo Drapatij, az új, Olekszandr Szirszkijt váltó ukrán főparancsnok miatt is, aki két nappal kinevezése után máris új offenzívákról, illetve az orosz hátország elleni támnadásokról értekezett. A Szirszkij leváltását kezdeményező, ám még azelőtt menesztett védelmi miniszter, Mihajlo Fedorov sokak megdöbbenésére úgy tűnik, nem fogadja el Zelenszkij bocsánatkérését. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×