Infostart.hu
eur:
362.38
usd:
317.65
bux:
143889.34
2026. július 22. szerda Magdolna

Zuhan az OTP, gyengül a forint

Tíz százalékos árfolyamesés miatt felfüggesztették az OTP részvények tőzsdei kereskedését péntek délután.

Az OTP kereskedését 3.769 forinton függesztették fel 15 órakor, az újraindulás után 3.680 forintra esett a papír árfolyama, majd 3.700 forint körül stabilizálódott.

A mai zuhanással az OTP több mint két éve nem látott mélységekbe esett, vagyis elesett az augusztus 19-ei 3700 forintos lokális minimumszint - jegyzi meg a Portfolio.hu.

Nemcsak az OTP, hanem szinte valamennyi részvény veszített értékéből pénteken, a BUX 3 óra után nem sokkal 17 ezer pont alá esett, ekkor 6,5 százalékos mínuszban volt.

Gyengélkedik a forint

Jelentősen gyengült a forint pénteken délután a bankközi devizapiacon, az euró árfolyama 281,20 forint volt az előző napi 276,43 forint után, a svájci frankot 231,50 forinton jegyezték, míg egy nappal korábban még 228,44 forint volt.

Kereskedők szerint a forint gyengülése nem áll meg, az euró akár 282 forintig is erősödhet. Elmondták, hogy rossz hangulatban indult a kereskedés, gyengült az euró, így nyomás alá kerültek a régiós devizák is, de ártott a forint árfolyamának a Fidesz-KDNP devizahitelesekre vonatkozó javaslata sem.

A forint 280-as euró jegyzés fölött utoljára január elején járt.

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője pénteken bejelentette: a Fidesz-KDNP országgyűlési frakciója azt javasolja a kormánynak, tegye lehetővé, hogy a devizahitelesek adósságukat rögzített árfolyamon, egy összegben végtörleszthessék. A javaslat szerint a svájci frank alapú hiteleket 180, az eurót 250 forintos árfolyamon végtörleszthetnék az adósok, s a bankoknak kellene viselniük a tranzakció teljes költségét. A kormány vasárnap dönt a kérdésben.

Kereskedők szerint az eurónak az a piaci pletya ártott, amely szerint lemondana az Európai Központi Bank vezető közgazdásza. A pletykák szerint az EKB kötvényvásárlási projektje kapcsán alakult ki belső vita. A piacon úgy tudják, hogy a német részvénypiac zárása után jöhet hivatalos nyilatkozat.

Az euró a csütörtök esti 1,40 dollárról 1,38 dollár alá gyengült pénteken délután.

A dollár pénteken délután 203,90 forint volt, csütörtökön délután 198,17 forinton jegyezték, a jen 2,6200 forint, előző délután 2,5618 forint volt

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. július 22. 05:36
2026. július 21. 18:09
×
×