Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Lassult az építőipari termelés éves visszaesése

Az idén májusban az építőipari termelés volumene mind a kiigazítatlan, mind a munkanap-tényezővel kiigazított adatok szerint 4,4 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. A visszaesés mértéke jelentősen lassult a márciusi 10,9 százalékos, és az áprilisi 15,5 százalékhoz képest, havi szinten pedig emelkedést mértek - tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal.

A szezonálisan kiigazítva a termelés a márciusi, illetve áprilisi 2,9 és 5,8 százalékos csökkenés után májusban az előző havinál 6,4 százalékkal volt magasabb.

Az év első öt hónapjában a termelés 8,3 százalékkal volt alacsonyabb mint egy évvel korábban, folyó áron 534,5 milliárd forintot tett ki. Májusban a termelés folyó áron 140,6 milliárd forint volt, míg tavaly májusban 144,2 milliárd forint.

A termelés az idén májusban mindkét építményfőcsoportban csökkent. Az épületek építése 7,3 százalékkal, az egyéb építményeké 1,5 százalékkal maradt el a tavaly májusitól. Az egyéb építményeknél megfigyelt, a korábbi hónapokénál kisebb csökkenést az előző évi alacsony bázis mellett útkarbantartási, illetve vasútfelújítási munkák eredményezték.

A KSH adatai szerint a szezonálisan kiigazított indexek alapján májusban az épületek építésének volumene 7,4 százalékkal, az egyéb építményeké 3,2 százalékkal volt magasabb az áprilisinál.

Az év első öt hónapjában az épületek építése 5,8 százalékkal, az egyéb építményeké 11,4 százalékkal maradt el a 2010. január-májusitól.

Májusban az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése - ami az épületépítési projekt szervezését és az épületek szerkezetépítését tartalmazza - csaknem egyötödével kisebb volt a 2010. májusinál. Az egyéb építmények ágazat termelése 4,6 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbi, rendkívül alacsony bázisnál.

A speciális szaképítés ágazaté - amelynek zömét szerelési és szakipari munkák adják - 0,3 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakihoz képest.

A májusban kötött új szerződések volumene 4,1 százalékkal alacsonyabb volt az előző évinél, ezen belül az épületek építésére kötötteké 19,9 százalékkal esett vissza. Az egyéb építmények építésére kötött új szerződések volumene májusban 12,1 százalékkal volt magasabb az előző évinél. Az év első öt hónapjában az építőipari vállalkozások 31,8 százalékkal kisebb volumenű új szerződést kötöttek, mint egy évvel korábban.

Az építőipari vállalkozások május végi szerződésállományának volumene 34,8 százalékkal csökkent a 2010. májusihoz mérten. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződések állománya kétötödével, az egyéb építményeké 30,6 százalékkal volt kisebb az egy évvel korábbinál.

A KSH korábbi közlése szerint az építőipari vállalkozások április végi szerződésállományának volumene 32,4 százalékkal mérséklődött a 2010. áprilisihoz mérten. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződések állománya 37,6, az egyéb építményeké 28,3 százalékkal volt kisebb az egy évvel korábbinál.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×