Infostart.hu
eur:
363.34
usd:
323.61
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál

Mikor fizetünk apróval és kártyával?

Jobban szeretik a bankkártyát az emberek, mint az aprópénzt, de a kártya használata az ezer forint alatti vásárlásoknál még nem elterjedt - derül ki a MasterCard kutatásából.

A cég felmérése szerint a válaszadók 65 százaléka kifejezetten kedveli a bankkártyát, igaz, az egészen kis összegű, ezer forint alatti vásárlásoknál még nem elterjedt annak használata. A legtöbben ezt azzal magyarázzák, hogy a kisebb összegek esetén még nem szoktak hozzá a bankkártyás fizetéshez, illetve hogy az aprópénz gyorsabb fizetést tesz lehetővé.

A vásárlók 500 forintig bevállaljak a kizárólag aprópénzes fizetést is, míg ezer forint felett a papírpénz vagy bankkártya dominál, mert nem szeretnék megvárakoztatni a sorban mögöttük állókat az érmék átszámolásával, nem akarják terhelni a boltost a sok apróval, igaz, ha az jelzi, hogy jól jönne a váltópénz, sokszor előkerül a tárcából az érme is.

Az esetek nagy többségében az ezer forintos vásárlások felett már nehéz megszabadulni a pénzérméktől, noha az emberek nagy része szívesen tesz így, amint lehetősége adódik rá.

A MasterCard kutatásából az is kiderül, hogy pénztárcákat ma jellemzően 500 és ezer forint közötti értékben húzza aprópénz, és a fogyasztók közel ötöde (18 százaléka) tudatosan kevés érmét használ, azt is célirányosan tartja parkolásra, automatákban való fizetésre, megkérdezettek 10 százaléka viszont úgy nyilatkozott, náluk mindig több apró van, mint amennyi szükséges.

A pénzérmékhez a többség közömbösen viszonyul, a fogyasztók negyede azonban inkább szabadulna a fémpénztől, amelyet szívesen kiváltana bankkártyával, mobillal, egyéb fizetési eszközzel.

Azok, akiket zavar az aprópénz, leginkább az érmék súlya miatt panaszkodnak (40 százalék), a válaszadók több mint harmada pedig azt említi, hogy legtöbbször túl sok vagy túl kevés van a váltópénzből. Sokan (16 százalék) mondták, hogy az apró nem higiénikus, sok kórokozót hordozhat, a válaszadók egy jelentős részének, 12 százalékának gondja volt azzal is, hogy a külföldi pénzérméket nyaralásból visszatérve nem, vagy csak nehezen tudja forintra váltani.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Az amerikai energiapiac alakulását közvetlen és közvetett tényezők is befolyásolják, Donald Trump pedig elsősorban az utóbbiakra próbálhat hatni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa. Csizmazia Gábor arról is beszélt, hogy az utóbbi időszakban ukrán források a Starlink-rendszer hozzáférésének korlátozására panaszkodtak bizonyos katonai alkalmazások esetében.

„Kemény és érzelmes vita” Brüsszelben – Magyar Péter már állást foglalt

Egyértelműnek nevezte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben pénteken, hogy mára a szigorú, határozott és hatékony határvédelem és az illegális migránsok azonnali visszaküldése a követendő példa az európai országok többségében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Egyre csúnyábban néz ki, ami az amerikai tőzsdéken történik

Egyre csúnyábban néz ki, ami az amerikai tőzsdéken történik

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban vannak a tőzsdék. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt a chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedés elején. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×