Infostart.hu
eur:
363.11
usd:
323.46
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál

Simor: A korábban vártnál elhúzódóbb lesz a kilábalás

A korábban vártnál elhúzódóbb folyamat lesz a kilábalás, a bruttó hazai termék (GDP) némileg lassabb növekedésével számol a jegybank elsősorban a kevésbé dinamikus külső kereslet miatt, valamint azért, mert a fiskális intézkedések várhatóan visszafogják a belföldi keresletet - mondta Simor András jegybankelnök, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének pénteki budapesti csúcstalálkozóján.

Márciusban még három százalék körüli gazdasági növekedést várt a jegybank erre az évre, a várakozásokat júniusban 2,6, illetve 2,7 százalékra csökkentette.

Mint mondta, a fogyasztás továbbra is visszafogott lesz, a beruházások növekedésével is csak jövőre lehet számolni.

Simor András szerint az adósmentő csomag fogyasztásra gyakorolt hatása is viszonylag szerény lesz.

A jegybankelnök úgy látja, a munkaerőpiac javulása is lassú lesz, a munkanélküliség viszonylag magas szinten marad, 2012-ben is 10 százalék felettire lehet számítani.

A kormánynak az szja-csökkentés nyomán hozott béremeléssel kapcsolatos intézkedéséről Simor András azt mondta: ez komolyan érintheti a munkaerő iránti keresletet a piacon. Ha a vállalkozóknak többet kell fizetni a piacon alkalmazottakért, kevesebb embert fognak foglalkoztatni. Hozzátette: a legnagyobb tartalékok pont az alacsony képzettségű és fizetésű munkaerőben vannak, és pont ebben a körben lenne a legnagyobb szükség a kereslet élénkítésére.

A jegybankelnök megjegyezte: egyelőre az intézkedés hatását még nem tudják számszerűsíteni, mivel nem ismerik a pontos lépeseket.

Simor András szerint a görög adósságválság egyelőre még alig volt hatással a régióra. Az, hogy szerdán és csütörtökön a görög parlament megszavazta a megszorító csomagot, még nem jelenti a probléma végét, fel kell készülni további kockázatokra. "Hosszú hónapokig kiélezett helyzet lesz, a piacok idegesek" - jegyezte meg. Kijelentette: Magyarország fundamentális helyzete az utóbbi időben sokat javult.

Elmondta: az idei év elején, amikor a kormány bejelentette a fiskális intézkedéseket, javulás következett be az ország kockázati megítélésében. Azóta ez stabil, de még mindig jelentős különbség van a régió és Magyarország között, ez akkor fog szűkülni, ha a kormány meg is valósítja a már bejelentett intézkedéseket.

Az inflációs kilátásokról szólva Simor András azt mondta: ellentétes folyamatok hatnak az inflációra, a kínálati oldalon költségsokkok jelentkeznek, példaként említette a nyersanyag-, az olajárat. Mint mondta, ezek rövid távú hatása jelentős, így a három százalékos cél felett maradhat az infláció. A másik oldalon viszont egy laza munkaerőpiaccal párosulva stagnál a kereslet, ezek hosszabb távon lefelé húzzák az inflációt. Ezek hatására 2012 végére az infláció a három százalékos cél közelébe süllyedhet. Ennek ára, hogy a kamatszintnek hosszabb távon kell a jelenlegi hat százalékon maradnia - mondta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Az amerikai energiapiac alakulását közvetlen és közvetett tényezők is befolyásolják, Donald Trump pedig elsősorban az utóbbiakra próbálhat hatni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa. Csizmazia Gábor arról is beszélt, hogy az utóbbi időszakban ukrán források a Starlink-rendszer hozzáférésének korlátozására panaszkodtak bizonyos katonai alkalmazások esetében.

„Kemény és érzelmes vita” Brüsszelben – Magyar Péter már állást foglalt

Egyértelműnek nevezte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben pénteken, hogy mára a szigorú, határozott és hatékony határvédelem és az illegális migránsok azonnali visszaküldése a követendő példa az európai országok többségében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×