Infostart.hu
eur:
363.9
usd:
324.68
bux:
143550.77
2026. október 14. szerda Helén

Így hozható létre az egymillió új munkahely

A 2011. január 15-én induló Új Széchenyi Terv legfontosabb célja: a foglalkoztatás dinamikus bővítése, tíz év alatt egymillió új és adózó munkahely létrehozása - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel.

Az NGM közleménye utal rá: a program olyan kapaszkodót kínál a vállalkozásoknak, amelynek segítségével képesek lesznek versenyképességüket növelni és egyre több embernek munkát adni. Ez a legutóbbi szakmai konzultáción hangzott el a Gellért Szállóban, amelyet a foglalkoztatás témakörében rendezett a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A foglalkoztatás dinamikus bővítése azt jelenti, hogy az államnak a vállalkozásokat kell olyan helyzetbe hoznia, hogy egyre több embernek tudjanak munkát adni. A versenyképesség növelésében a támogatások mellett döntő szerepe van a gazdaságpolitika eszközeinek, a szabályozási környezet és az adórendszer alakításának is.

Ahhoz, hogy a foglalkoztatási szint, és ezzel együtt a gazdaság teljesítménye is növekedjen, több dolognak kell egyszerre érvényesülnie. A külföldi tőke számára anyagilag vonzóvá kell tenni a magyarországi beruházásokat, segíteni kell a kis- és közepes vállalkozások fejlődését, az embereket anyagilag motiválni kell a munkavállalásra, valamint a képzéseket az új gazdasági igényekhez kell igazítani. Emellett paradigmaváltásra van szükség a foglalkoztatás terén: minden lehetséges eszközzel támogatni kell azok munkába állását, akik képesek a munkavégzésre.

A foglalkoztatási program elsődleges célja a potenciális munkavállalók felkészítése, az elhelyezkedésüket segítő és ösztönző támogatások biztosítása. A foglalkoztatáspolitika eszközei elsősorban a foglalkoztathatóság javítását, a munkaerő-kereslet és kínálat jobb illeszkedését, a munkanélküliek és más aktív korú nem foglalkoztatottak elhelyezkedését célozzák meg.

A célzott támogatásokkal segíteni kell a leghátrányosabb térségekben élők munkahelyhez jutását úgy, hogy mindenki számára megérje dolgozni. A munkahelyteremtés ösztönzéséhez, a meglévő munkahelyek megtartásához elengedhetetlen a járulékterhek csökkentése, a közfoglalkoztatás rendszerének egyszerűsítése, illetve a szürke- és feketegazdaság kifehérítése.

Az október 22-ei szakmai konzultációt két további szakmai konzultáció követi a közeljövőben. Az Új Széchenyi Terv konzultációsorozatának következő programját az otthonteremtés témakörében október 28-án rendezi a Nemzetgazdasági Minisztérium - tartalmazza a nemzetgazdasági tárca közleménye.

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×