Infostart.hu
eur:
359.1
usd:
309.33
bux:
130665.24
2026. május 22. péntek Júlia, Rita

Simor: nem a fizetésemhez, hanem a törvényességhez ragaszkodom

A mai szokásos kamatdöntési sajtótájékoztató végén Simor András MNB-elnök egy nyilatkozatot olvasott fel, aminek apropója a kormány azon szándéka, amely szerint a kétmillió forintos havi bérplafon a jegybanki vezetőkre, vezető beosztású dolgozókra is érvényes lenne. Simor ezt a kormányzati szándékot a jegybanki függetlenségbe való beavatkozásként és így törvénysértő magatartásnak mutatta be és ezért visszautasította a kormány "próbálkozását".

A vállalt államháztartási hiánycélok betartása, illetve a jegybankok függetlenségének megőrzése két olyan téma, amelyek mellett az Európai Unió vezetői nagyon elkötelezettnek mutatkoznak, és így az ezektől való eltérési kísérletek "veszélyesek és kudarca vannak ítélve" - olvasta Simor a nyilatkozata elején.

Hozzátette: őt kötelezi a jegybankelnöki esküje a törvények betartására, és egyúttal emlékeztetett: a jegybanki függetlenség része, hogy az maga választja meg a munkatársait, illetve azok javadalmazásának mértékét.

Simor a nyilatkozat felolvasása kapcsán rámutatott: miközben az MNB személyi költségei 17 százalékkal csökkentek az elmúlt kilenc évben, addig az államigazgatás-államháztartás személyi költségei 100 százalékkal nőttek, így nem indokolt az államháztartási spórolást a jegybankra erőltetni. Simor arra is emlékeztetett, hogy éppen Orbán Viktor javaslatára szavazta meg az Országgyűlés kilenc évvel ezelőtt az akkori MNB-elnök fizetésének megemelését.

A kormánynak csak a következő jegybankelnök esetén (2013-tól) van lehetősége a jövedelmi helyzet lefelé módosítására - foglalt állást Simor.

Kérdésre válaszolva elmondta: a jegybanki fizetések kapcsán nagyon egyértelmű az Európai Központi Bank állásfoglalása (a függetlenségbe való beavatkozásként értelmezhető a fizetéscsökkentési szándék, illetve kísérlet, ezért az nem kivitelezhető). Az MNB elnöke megjegyezte: bár nem kérkedett vele, de jövedelmének egy részét eddig is jótékony célokra ajánlotta fel egy alapítványon keresztül.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Képernyőszünet és offline tér: ezek lehetnek az idei turisztikai szezon hívószavai

Képernyőszünet és offline tér: ezek lehetnek az idei turisztikai szezon hívószavai

Idén nyáron sokan szó szerint „kilépnének” a képernyőből: egy friss, 28 országban végzett Mastercard-kutatás szerint az európaiak a digitális zaj és az algoritmusok helyett egyre inkább az utazást, a gasztronómiát és a közösségi élményeket választják. A válaszadók közel kétharmada személyes ajánlás alapján dönt programokról, miközben a költések is átrendeződnek: sokan kevesebbet fordítanának kütyükre és streamingre, hogy több maradjon az élményekre és emlékekre. A trend a magyaroknál is látszik: közös élmény, táguló horizont, új ízek – minél inkább online a hétköznap, annál értékesebbé válik az offline nyár.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×