A kedvező német és francia adatok a gazdaságélénkítő programok első, illetve második fázisának nyomán láttak napvilágot, a két ország gazdasága azért szedte össze magát valamelyest, mert a befektetői bizalom visszatért - mondta a Cashline Értékpapír Zrt. elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.
Albrecht Ottó ugyanakkor hozzátette: a fundamentális tényezők alapvetően nem változtak, a pénzügyi szektor stabilizációjára újabb százmilliárdokat kell majd áldozni, ám a tömeges bankcsődök veszélye jórészt elmúlt.
A hiteleket a legtöbben még tudják fizetni, miután a pénzintézetek átütemezték a törlesztéseket, a szakértő szerint azonban a válság csak a jövő év elején-közepén gyűrűzik majd be a reálgazdasági szektorba.
Pozitív jelek
A magyar kormány teljesítményéről szólva a Cashline Értékpapír Zrt. elnöke elmondta: jók voltak az első válságkezelő intézkedések, hiszen "a lejtőn lefelé robogó vonatot megállították", igaz ugyanakkor az is, hogy a nagy szerencséje volt az országnak a nemzetközi piaci helyzettel is, amely segítette a kabinet lépéseit.
Albrecht Ottó szerint a mindenkori magyar kormánynak nincs nagy mozgástere, és bár szükséges lett volna más intézkedéseket is meghozni, az adócsökkentéssel, az adórendszer reformja lépés volt a pozitív irányba.
A magyar államadósság finanszírozása kapcsán is vannak bíztató jelek, ilyen az egymilliárd eurós államkötvény-eladás, amellyel ugyan drágábban jutott forráshoz az ország, mint a Nemzetközi Valutaalaptól felvett hitelhez, a szakértő szerint azonban muszáj volt élesben is tesztelni azt, hogy az ország képes-e pénzt bevonni a szabadpiacról.
A Cashline Értékpapír Zrt. elnöke úgy véli: a magyar gazdasági helyzet ettől függetlenül igen sérülékeny, a nemzetközi befektetők továbbra is szívesebben finanszírozzák a nyugat-európai államokat, mint Magyarországot.
Hanganyag: Mong Attila