Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.84
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

A Richter nem halasztja el beruházásait

A bizonytalan gazdasági és pénzügyi környezetre hivatkozva nem adott 2009-re vonatkozó előrejelzést a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója. Bogsch Erik azt mondta: országonként eltérőek lesznek a válságra adott válaszok, ezért nehéz most prognózist adni arra, hogy a gyógyszerpiac hogyan alakul idén.

Tavaly milyen évet zárt a vállalat?

A tavalyi év még sikeres volt, hisz a gazdasági válság hatásai minimálisan érződtek, és elsősorban az utolsó negyedévben. Nagyon jó exportteljesítményünk volt, sok piacon, de Magyarországon folytatódott a csökkenés, sajnos ez volt a leggyengébb pont.

Ha azt nézzük, hogy az árbevételen belül a különböző országok milyen súllyal szerepelnek, akkor - ahogy említette - Magyarországnak egyre kisebb a szerepe. Mely országok a legfontosabbak?

Csoportszinten Magyarország hatása az árbevételre 13 százalék, tehát 87 százalék más piacról jön. Legjelentősebb Oroszország, azt követi Lengyelország, az Egyesült Államok, Románia, Ukrajna.

A korábbi gyorsjelentések kapcsán többször volt arról szó, hogy az erős forint nem kedvezett a Richter eredményének. Most ez a helyzet megfordult, az év végre jelentősen gyengült a nemzeti valuta. Ez mennyiben segítette a vállalat eredményét tavaly és mit feltételez erre az évre?

Tavaly a pénzügyi eredményben segített minket, de a régióban a devizák hasonlóan vagy még inkább leértékelődtek az euróval szemben, mint a forint, emiatt a vállalat helyzete nem javult.

Említette, hogy a válság a tavalyi év végén éreztette hatását elsőként. Idén már valószínűleg minden vállalat megérzi a hatását. A Richtert mennyiben fogja befolyásolni ez?

Az első negyedév tűnik rendkívül nehéznek - ezt más most látjuk -, hiszen mindenütt létszámleépítés van, mindenütt kiszámíthatatlan helyzet van, csökken a vásárlóerő, ami a gyógyszernél is számít, és természetesen a költségvetési megszorítások más országokban is hatással lesznek a gyógyszerpiacra.

Milyen évet terveznek 2009-re? Számolnak növekedéssel?

Azt gondolom, növekedéssel semmiképp sem lehet számolni, hogy a csökkenés milyen mértékű lesz, azt pedig még nem lehet látni.

Fog vissza bármilyen beruházást, fejlesztést a Richter a válság miatt, vagy már a válság utáni évekre készül a vállalat?

Mivel a pénzügyi helyzetünk stabil, és a gyógyszerészeti ágazat is megkívánja, hogy három-ötéves távlatokban gondolkodjunk, azokat a lépések, amelyek beruházási - a debreceni biotechnológiai üzemre gondolok - vagy kutatás-fejlesztési lépések, részben azonos szinten folytathatók. Rövidtávon pedig a piaci jelenlét fontos, ezért szükségesek a marketingkiadások , különben a konkurencia elfoglalja pozícióinkat.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×