Infostart.hu
eur:
362.73
usd:
323.04
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Csányi Sándor: a válságkezelés iránya jó, de mértéke alacsony

Csak a jelenleginél jóval gyengébb árfolyam mellett kell félni a devizahitelek tömeges bedőlésétől - mondta Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója a Figyelő című hetilapban csütörtökön megjelent interjúban, amelyben arról is beszélt, hogy a kormányzati válságkezelés iránya jó, de mértéke alacsony.

Meg kellene adóztatni a minimálbért, csökkenteni a terheket, egykulcsos adó kellene. Ami most kiszivárgott a kormányzati tervekből, az jó irány, de a mértéke rendkívül alacsony - mondta a bankvezető.

Csányi Sándor szerint át kell szervezni a közigazgatást, meg kell újítani az oktatást, mivel több szakmunkásra van szükség, és jobban kellene támogatni a hagyományos ipart, például az élelmiszeripart. A bankár elhibázottnak tartja a nyugdíjrendszert, szerinte több embert kellene visszaterelni a munkaerőpiacra.

"Több adózó, kisebb közterhek, a béreket terhelő adók helyett forgalmi adók" - foglalta össze, milyen változtatásokra lenne szükség. Csányi Sándor szerint az uniós forrásoknak a termelőszférában kell kerülniük.

Az OTP elnöke Demján Sándorhoz, a Trigánit elnökéhez hasonlóan úgy látja, hogy Magyarország jelenleg arrafelé halad, hogy az unió legszegényebb országa legyen.

A bankelnök nem kívánta megmondani mekkora a jóval gyengébb forintárfolyam, annyit mondott: "a mainál lényegesen gyengébb árfolyamról van szó, amit kizártnak tartok".

Csányi Sándor hozzátette: egyes esetekben már ma is többletfedezetet kellene bekérniük az ügyfelektől, akiket erről értesítettek is, de mégsem kérnek. Mint mondta, nem gondolják, hogy ez a válság örökké tart; ha a fizetési hajlandóság rendben van, átmeneti problémák miatt nem fognak felmondani húszéves futamidejű hiteleket akkor sem.

Az OTP vezetője beszélt arról is, hogy módosítani kellene a jegybanktörvényt, mert elfogadhatatlan, hogy a nemzeti bank csak az inflációs célt követi, hiszen a bank eszközei, döntően a kamat, nem alkalmasak erre.

Szerinte nem lett volna semmi baj a forinttal, ha a reális értékén, 260-270 körül mozgott volna, viszonylag alacsony kamattal.

"Ha viszont az irreálisan erős forint megy el 290-ig, akkor hatalmas bukás látszik, jöhet az izlandi analógia" - fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy jelenleg van-e aktív politikai érdeklődése, Csányi Sándor azt mondta, nem volt és nincs, de abból a székből, ahol ő ül "az ember figyelemmel kíséri a pártok mozgását", és vannak személyes kapcsolatai is.

Az OTP vezére azt is elmondta, hogy Dávid Ibolyával, az MDF elnökével évtizedek óta kimondottan jó személyes kapcsolata volt, de a megfigyelési ügy óta semmilyen kapcsolat nincs köztük.

Csányi Sándor kitért arra, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök sokkal kevésbé kíváncsi a véleményére, mint Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, aki az elmúlt időben többször is kikérte a véleményét.

Az elnök szerint ma még jobban megáll az az állítás, hogy az OTP-vel nincs baj, mint két-három hónappal ezelőtt. Úgy vélte, 2011-ben vége lehet a válságnak, és a bankban nem lát szükségesnek semmiféle rendkívüli intézkedést, sőt tranzakciókon gondolkodnak.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×