Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.91
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Pexels

Nyár és tél: mindent kapunk a tavasz kivételével

Kicsit még folytatódik az átlagosnál jóval enyhébb idő, aztán szombaton a nap második felében markáns hidegfront érkezik erős lehűléssel. A front csapadékot is hoz: az esőt, záport szombat estétől északon már havas eső, hó váltja fel.

Igazán nem mondhatjuk, hogy idén csütörtökre esett a tavasz. Hiszen pénteken csodás, szinte nyárias tavaszunk lesz, ami kitart majd egészen szombat délutánig, amikor egy éles kanyarral úgy ránk rúgja a tél az ajtót, hogy csak győzzük a havat lapátolni...

A derült éjszakát követően pénteken az általában kevés fátyol-, illetve gomolyfelhő mellett sok napsütésben lesz részünk.

Napközben egy-egy futó zápor legfeljebb Borsodban és környékén fordulhat elő.

A déli szél Sopron környékén pénteken megélénkülhet, egyébként mérsékelt marad a légmozgás.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között alakul, de a magasabban fekvő helyeken enyhébb lesz a reggel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 22 fok között várható.

Szombaton észak felől lassan megnövekszik a felhőzet, előtte északon néhány-, délen több órára kisüt a nap. Késő délutánig

az ország északi felén szórványosan, estétől délebbre is, és már többfelé várható eső, zápor, néhol zivatar, majd északkeleten, északon este havas eső, hó is lehet már.

Az északkeletire, északira forduló szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 20 fok között alakul, majd délután gyorsan csökken a felhőzet.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×