Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

Több szempontból is jó, ha szabadban van a gyerek

Kisebb a rövidlátás kialakulásának kockázata azoknál a gyerekeknél, akik több időt töltenek a szabadban - idézte brit kutatók megállapítását a BBC hírportálja.

A Cambridge-i Egyetem munkatársai nyolc korábbi tanulmány adatait áttekintve úgy találták, hogy minden többlet óra, amelyet hetente a szabadban töltöttek el a gyerekek, két százalékkal csökkentette a rövidlátás (myopia) kockázatát.

Kulcsszerepet játszhat a kedvező hatásban a több mint 10 ezer gyerek és kamasz bevonásával készült elemzés szerzői szerint a természetes fény és a távoli tereptárgyak szemlélése.

Justin Sherwin és csoportja arra a következtetésre jutott, hogy a rövidlátó gyerekek átlagosan hetente 3,7 órával kevesebb időt töltenek a szabadban, mint a normál látásúak és a távollátók. Az adatok korrelációjából levont következtetés biológiai háttere azonban még nem tisztázott. A gyerekek egyéb tevékenységeit vizsgálva kiderült, hogy azok, akik sok időt töltenek a szabadban, nem olvasnak vagy tanulnak kevesebbet, sőt számítógépes játékokkal is átlagosan ugyanannyi időt töltenek.

A rövidlátás napjainkban jóval gyakoribb a fejlett országokban, például Nagy-Britanniában vagy az Egyesült Államokban, mint 30-40 éve volt. Nagy-Britanniában az 5 és 7 éves kor közöttiek 1-2 százaléka már rövidlátó, a teljes lakosságot figyelembe véve mintegy 5 millió embernek van ilyen gondja. Ázsia egyes területein a rövidlátók aránya ennél is jóval magasabb, meghaladja a 80 százalékot.

Tanulmányukat a brit kutatók részletesen az Amerikai Szemészeti Akadémia a héten Floridában megrendezett éves konferenciáján ismertetik.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×