Páva Zsolt a Váci utcai helyszínen azt mondta: országszerte már 67 InfoPonton tájékozódhatnak az érdeklődők a kulturális évad programjairól.
Újabb pofont kaphatnak az autósok, de még nem késő lépni
Páva Zsolt a Váci utcai helyszínen azt mondta: országszerte már 67 InfoPonton tájékozódhatnak az érdeklődők a kulturális évad programjairól.
A világgazdaság legnagyobb veszélyeit keresve könnyű az olajárra, a közel-keleti és az ukrajnai konfliktusokra vagy az amerikai-kínai vámháborúra koncentrálni. A friss kockázati elemzésekből azonban egy másik kép rajzolódik ki: a következő sokkok egy része olyan hétköznapi dolgokból indulhat ki, mint a homok, Európa legfontosabb folyójának vízállása, néhány alig ismert fém vagy akár a fénymásolókba épített szoftver.
Az erősödő forint mellett az importőrök árpolitikája és az egyre élesebb piaci verseny is komoly szerepet játszik az árváltozásokban.
Steve Witkoff and Jared Kushner leave Moscow talks with hopes for "equally productive meetings" in Ukraine.