eur:
388.65
usd:
361.62
bux:
68900.51
2024. május 9. csütörtök Gergely

Nem iszunk kevesebb bort a válság miatt

A válság ellenére növekedett az otthoni fogyasztásra vásárolt bor mennyisége, de elsősorban az olcsóbb termékek kelendőek - derült ki a GfK Hungária Piackutató Intézet felméréséből. A borfogyasztáshoz kapcsolódó ismeretek nagyon hiányosak, a többség még idegenkedik új ízektől, inkább a régi, jól bevált márkákat választja a jól ismert borvidékekről. Az utóbbi években azonban kialakult egy tudatos, igényesebb fogyasztói réteg is, amely szereti és keresi is a jó borokat, gyakran néz körül a megszokott helyeken kívül, rendszeres látogatója a borfesztiváloknak.

Hazánkban a bor tradicionálisan nemzeti italnak tekinthető, minden alkalomkor kiemelkedő szerepet tölt be. A hazai borfogyasztás kultúrája rendkívül változatos, de csak az utóbbi években alakult ki egy tudatos, igényesebb fogyasztói réteg.

A 18 év feletti népességnek megközelítőleg a fele tekinthető borfogyasztónak, a magyar lakosság mintegy ötöde fogyaszt hetente bort, ugyanakkor minden második honfitársunk szinte sosem iszik ebből az alkoholos italból.

A bort a 20 és 60 év közötti korosztály lényegében egyformán szereti, a fogyasztás gyakoriságában azonban már van különbség: a hetente többször is bort fogyasztók aránya egyenletesen emelkedik az életkorral. A bort elutasítók körülbelül fele mindenféle alkohol ellensége (antialkoholista, vagy egészségügyi okok miatt nem iszik), és ugyanilyen arányban vannak azok, akik az alkoholos italok közül csak a bort utasítják el - derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézetnek a Nemzeti Bormarketing Program keretében készített, a borfogyasztókat, a fogyasztási szokásokat leíró tanulmányából, a Consumer Tracking felmérésének adataiból, valamint a legfrissebb, 2009-es Étkezési Szokások tanulmányából.

"A válság hatására a háztartások által otthoni fogyasztásra vásárolt bor mennyisége nem csökkent, az idei első félév adatai szerint enyhén, öt százalékkal növekedett 2008 első félévéhez képest. Azonban ez a növekedés nem a továbbra is legnagyobb mennyiséget kitevő palackos kiszerelésű borok értékesítésének köszönhető, hanem az olcsóbb műanyag palackban és kannában megvásárolható termékek eladásának. Ezeknek a boroknak a beszerzése a nagyobb alapterületű boltokban és a kistermelőktől történt vásárlásokban is egyaránt növekedést mutat" - mondta Sánta Zoltán, a GfK Hungária piacfejlesztési menedzsere.

A beszélgetések része

Napjainkban a borfogyasztáshoz - fogyasztói jelentős részénél - kellemes közérzet, könnyed ellazulás kapcsolódik. Sok fogyasztónál a bor a kis, akár családi közösségek "összehozó" itala is egyben, amelyet a beszélgetések alapvető részének tekintenek. A bor előnye a többi alkoholhoz képest, hogy minden évszakban megfelelő választás, télen a forralt bor kellemesen melegíti az embert, míg nyáron egy fröccs kiválóan oltja a szomjat. A bornak emellett kiemelkedő szerepe van az ajándékozásban is.

A bor ivása több fogyasztónál ebédek, főként pedig a vacsorák részét képezi. Többen már a táplálkozás egyik alapvető szakaszában találkoznak vele, hiszen a bort alapanyagként használjuk több közkedvelt hazai ételhez is (például a vörösborral készült pörköltekhez, a fehérborral készült csirke- és halételekhez).

A fejlettebb borkultúrával rendelkező fogyasztók általában többféle bort tartanak otthon, tehát könnyen ki tudják választani a leginkább megfelelőt. A magasabb borkultúrával rendelkező fogyasztók körében megjelenik a társasági borfogyasztás néhány elengedhetetlen kelléke is: a sajt, a csokoládé és a szivar.

A borfogyasztási alkalmakból is kitűnik, mennyire fontos az otthoni helyszín, hiszen az ünnepnapok, vendégségek tere is döntően az otthon. E mellett a válaszolók 25 százaléka nyilatkozott úgy, hogy legalább alkalmanként fogyaszt bort étteremben, vendéglőben.

Vannak még hiányosságok

A borfogyasztáshoz kapcsolódó ismeretek nagyon hiányosak. A többség még idegenkedik az új ízektől, inkább az ismert borvidékekről származó, jól bevált márkákat választja.

Néhány éve a bortúra még a magasabb jövedelmű és a borok iránt fogékony fogyasztói kör szórakozása volt, azonban napjainkra ez a szabadidő eltöltési forma szélesebb körben elfogadottá és kedveltté vált. A borkóstolóval egybekötött pincelátogatás alkalmat nyújt megismerni az adott vidék borainak jellegzetességét, valamint a borkészítés folyamatát.

A borfesztiválok kifejezetten vonzóak a borok iránt érdeklődő, igényesebb fogyasztóknak, illetve egy-egy alkalommal az átlagfogyasztóknak is. E fesztiválok egyre népszerűbbek.

Címlapról ajánljuk

Megérkezett a kínai elnök Budapestre

Este kilenc óra előtt szállt le Hszi Csin-ping gépe a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Orbán Viktor és Lévai Anikó fogadta az elnöki párt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Elindult a putyini úton az EU legújabb tagjelöltje: elszabadult a káosz az utcákon

Elindult a putyini úton az EU legújabb tagjelöltje: elszabadult a káosz az utcákon

Néhány hónappal azt követően, hogy Grúzia (Georgia, Szakartvelo) megkapta az EU-s tagjelölti státuszt, a grúz parlament egy sokak szerint a hasonló orosz törvény által inspirált, a „külföldi ügynökökről” szóló törvényt fogadott el, melynek célja a nem kormánybarát civil szervezetek és az ellenzéki média megregulázása. A törvény miatt napokon keresztül tartó, erőszakba forduló tüntetések zajlottak a főváros, Tbiliszi utcáin. A populista Grúz Álom vezette Grúzia ezzel rohamos léptekkel távolodik attól a Nyugattól, ahova egyébként törekszik, dicséreteket kap viszont attól az Oroszországtól, amely az ország területének egyötödét megszállva tartja.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×