Infostart.hu
eur:
362.72
usd:
322.93
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Nyilatkozik a nyolcas ikrek anyja: "Mindig nagycsaládot akartam"

Az NBC televíziónak adott először interjút a nyolcas ikreknek januárban életet adó anya, Nadya Suleman, aki elmondta: a mesterséges megtermékenyítéskor hat embriót ültettek be a méhébe, és mindvégig tisztában volt azzal, hogy ebből több gyermek is megfoganhat.

Bár a jövő héten adásba kerülő beszélgetésből csupán egy kis részlet került nyilvánosságra, de abból kiderült, hogy a mára 14 gyermekes nő mindig is nagycsaládra vágyott.

"Mindig is egy hatalmas család volt az álmom. Vágytam egy bizonyos kapcsolatra és egy másik emberhez fűződő érzelmi kötődésre, amelyet igazán hiányoltam" - mondta a 33 éves asszony, aki hét év sikertelen teherbeesési próbálkozás után döntött végül úgy, hogy a mesterséges megtermékenyítés lehetőségét választja.

Esete azonban vitát váltott ki, a szakértők növekvő aggodalommal figyelték a beültetett embriók számát, és felmerült a kérdés az orvosi eljárás etikus voltával, illetve bizonyos orvosi irányelvekkel való ütközésével kapcsolatban.

Az elvált asszony édesanyja, Angela Suleman, a Los Angeles Timesnak adott interjújában elmondta, hogy lánya első hat gyermeke ugyanattól a spermadonortól született. A mesterséges megtermékenyítést a bellfloweri Kaiser Permanente Egészségügyi Központban végezték el, a nyolcas ikrek pedig idén januárban császármetszéssel jöttek a világra Los Angelesben.

A kaliforniai egészségügyi tanács az ellátás színvonalának megsértését kivizsgáló nyomozásba kezdett az esettel kapcsolatban. Az American Society of Reproductive Medicine javaslata szerint a Nadya Suleman korában lévő nők esetében, nem kellene kettőnél több embriót beültetni.

A szakemberek rámutattak arra, hogy a megtermékenyítés területén igencsak gyér a szabályozás, és felhívták a szakmai szervezetek figyelmét a szigorúbb jogszabályok bevezetésének fontosságára mind az orvosok, mind a kórházak esetében. A "sokikres" terhességek mindig magukban hordozzák a koraszülés veszélyét, és nagyobb egészségügyi kockázatot is jelentenek az édesanyák és a babák számára.

Az elmúlt néhány hét során Nadya Sulemant is számos kritika érte, mivel egyedülálló, munkanélküli és már van hat gyermeke. A kritikára válaszul Suleman csak ennyit mondott: "Szeretem a gyermekeimet".

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×