Infostart.hu
eur:
393.45
usd:
343.15
bux:
0
2026. március 19. csütörtök Bánk, József

Sért az emberi méltóságot egy új hollywoodi vígjáték?

Tiltakoznak az értelmi fogyatékosokat tömörítő szervezetek a Tropic Thunder című film ellen, mivel szerintük az sérti a fogyatékosok emberi méltóságát. A készítők nyitottak a párbeszédre, de persze nem hajlandók belenyúlni a filmbe.

Tiltakozásokat szült Ben Stiller legújabb filmje, a Tropic Thunder Los Angelesben. A tüntetők a Mann Village Theatre-nél gyűltek össze. Szerintük a film megalázza az értelmi fogyatákos embereket.

Tim Shriver, a Special Olympics nevű, fogyatékkal élőket tömörítő érdekvédelmi szervezet igazgatója szerint a tiltakozókat különösen sérti a "retard" szó (gátol, akadályoz, feltart) használata a film egyik karakterével, a Stiller által játszott Simple Jackkel szemben. Az érdekvédők úgy vélik, ez sérti az értelmi sérültek emberi méltóságát.

"Az értelmi fogyatékosok karikatúrái utálatosak. Eddig, és ne tovább!" - mondta Tim Shriver. "Hollywood vessen véget annak, hogy úgy tekint a fogyatékosokra, mint a viccelődés tárgyaira".

Robert Downey Jr., a film egy másik szereplője szerint a filmet többféleképpen lehet értelmezni. "Fantasztikus, hogy ha valami sért engem, az ellen tiltakozhatok, mit amerikai, és a színészek is azt tesznek, ami szeretnének" - vélekedett a színész.

A Tropic Thunder egy olyan akcióvígjáték, ami nyomon követi, amint primadonnák a vietnami háborúról szóló filmet forgatnak, de a rendező, akinek elege lesz belőlük, úgy dönt, hogy egy valódi háborúba küldi őket.

A műben Downey Jr. oylan fehér színész, aki feketére tudja váltani bőre színét, hogy fekete katonát játsszon. Ugyncsak szerepel a filmben Tom Cruise.

A Dreamworks filmforgalmazó vállalat szóvivője közölte: párbeszédbe kezdenek a fogyatékosok szervezeteivel, de a filmet nem változtatják meg. Állítása szerint a film kifigurázza Hollywood mértéktelenségét.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: félnek a „kúszó missziótól” az amerikaiak Iránban

Csizmazia Gábor: félnek a „kúszó missziótól” az amerikaiak Iránban

A Trump-adminisztráció azért tekinti sikeresnek az elmúlt több mint két hét eseményeit, mert az amerikai fél viszonylag kevés ember- és fegyverveszteséggel, valamint a költségek kordában tartásával tudott közelebb jutni a célok eléréséhez, melyek közül az egyik az iráni erőkivetítési képességek lenullázása volt – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa.

A Mol és a Shell korlátozta a tankolható üzemanyag mennyiségét Szlovéniában

Ideiglenesen korlátozták a Mol és a Shell szlovéniai töltőállomásain a tankolható üzemanyag mennyiségét a megnövekedett kereslet miatt – közölték szerdán a vállalatok.
inforadio
ARÉNA
2026.03.19. csütörtök, 18:00
Borvendég Zsuzsanna
a Mi Hazánk EP-képviselője, a párt képviselő-jelöltje
Csúnya eséssel indul a nap a tőzsdéken, egekben az olajár!

Csúnya eséssel indul a nap a tőzsdéken, egekben az olajár!

Az ázsiai tőzsdéken nagy eséssel indul a nap, különönösen a japán tech papírokat adják ma reggel. Ezt követően Európában is nagyobb mínuszokra van kilátás, és Amerikában is folytatódhat az esés. Nem igazán van most hova menekülni, hiszen tovább esnek a nemesfémek is, az olajár viszont tovább szárnyal.  Gazdasági események szempontjából ma az angol jegybank, illetve az Európai Központi Bank kamatdöntéseire lesz érdemes figyelni, hiszen a közel-keleti háború alaposan átírta az idei évre vonatkozó várakozáskat. Ezt jól láthattuk tegnap a Federal Reserve kamatdöntésén is, több éves csúcsra ugorhat az infláció az elszálló energiaárak következményeként.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×