Tervezési hibák miatt perlik a sztárépítészt - képpel
Pert indított Frank Gehry ellen a Massachusetts-i Műszaki Főiskola (MIT), azt állítva, hogy napjaink egyik legünnepeltebb építésze súlyos tervezési hibákat követett el az intézménynél tartozó Stata Centernél.
„Túl sok tanóra, túl sok tantárgy” – részletesen beszélt a terveiről Lannert Judit, a jövendő oktatási miniszter
A leköszönő Orbán-kormány sem blokkolta az újabb csapást Oroszországra – nem csak az ukrán hitelt hozta meg a Barátság vezeték megjavítása
Miközben Magyarországon érthető okokból a 90 milliárd eurós ukrán hitelre irányult a figyelem, hiszen ezt blokkolta a leköszönő miniszterelnök, Orbán Viktor a Barátság kőolajvezeték helyreállításáig, ezzel párhuzamosan Szlovákia is gátat szabott az uniós törekvéseknek. Csakhogy Robert Fico nem Ukrajna támogatásának ellehetetlenítésével, hanem az Oroszország elleni 20. szankciós csomag vétójával fenyegetett. Az új intézkedések inkább egyfajta szorításként értelmezhetők, mivel kifejezetten arra irányulnak, hogy bezárják azokat a kiskapukat, amelyeken keresztül a Kreml még értékesíteni tudta energiahordozóit, illetve hozzájutott a fegyvergyártáshoz szükséges eszközökhöz.
Vége az aranyéletnek? Magyar Péterék átírják a tao-rendszert, rengeteg sportklub kerülhet új helyzetbe
A TAO-rendszer megmarad, de máshogyan fog működni a program szerint: erről kérdeztünk egy adószakértőt és egy futballszakírót.
US envoys to go to Pakistan for peace talks but Iran says no direct meeting planned
The White House says Steve Witkoff and Jared Kushner will fly to Islamabad but Iran's foreign minister is only set to meet Pakistani officials, says Tehran.





