Infostart.hu
eur:
361.39
usd:
315.58
bux:
153348.7
2026. szeptember 22. kedd Móric

"Romániából jöttem, egy helyről, amelyet gyűlölök"

Éveken keresztül szédítette a kanadaiakat egy román csaló, aki jómódú britnek adta ki magát.

A férfi 1999-ben sétált be egy torontói rendőrőrsre azzal, hogy kirabolták: elvesztette iratait és az emlékezetét is.

Philip Staufennek hívatta magát, és még a kanadai nyelvészeket is meggyőzte arról, hogy brit.

Esete nagy megdöbbenést keltett: sok kanadai segítette, pénzt küldött neki, később még ügyvédje lányát is feleségül vette.

2002-ben azonban egy londoni melegmagazin leközölt egy négyéves fotót egy állítólagos francia modellről, Georges Lecuit-ről; a képen látható férfi feltűnően hasonlított Philip Staufenre.

Két évvel később a férfit letartóztatták a bevándorlási hivatal munkatársai, miután kiderült, hogy Lecuit útlevelét 1998-ban Párizsban ellopták.

Időközben "Philip Lecuit" londoni ismerőse elmondta: a fiú homoszexuális masszőrként dolgozott egy fürdőben, és egyszer elmondta: egy szegény román földműves családból származik.

Végül megtalálták valódi születési anyakönyvi kivonatát.

A férfi most a GQ magazinnak vallotta be, hogy valójában Romániában, Temesváron született Ciprian Skeid néven, 36 évvel ezelőtt.

"Romániából jöttem, egy olyan helyről, amit gyűlölök. Inkább lennék hamis akárki, mint a valódi önmagam. Először megpróbáltam egyszerűen senkivé válni. Aztán kipróbáltam, milyen, ha valaki más vagyok. Jobb, ha vagy valaki" - mondta a férfi.

Címlapról ajánljuk

Alkotmányellenes a szolidaritási adó alkalmazásának pár szabálya

Alaptörvény-ellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait, mivel azok sértik az alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és azzal összefüggésben egyéb eljárási garanciákra vonatkozó rendelkezéseit. Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán üdvözölte a döntést.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×