ukrajna
Kijev: hívják össze a háromoldalú összekötő csoportot
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sürgette az ukrán, orosz és EBESZ-képviselőből álló egyeztetést.
Két órán át tárgyalt Emmanuel Macron és Vlagyimir Putyin
Utána elég eltérően kommunikált a két fél arról, miről beszélgettek az elnökök.
Moszkva: egy szikra elég most
A feszültséget szító provokációnak minősítette Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azokat a nyugati nyilatkozatokat, amelyek konkrét dátumokat emlegetve bocsátkoznak jóslatokba azt illetően, hogy Oroszország mikor indíthat inváziót Ukrajna ellen.
Egy lépésre vagyunk a háborútól a cseh miniszterelnök szerint
Ráadásul Petr Fiala úgy látja, a békés megoldás lehetősége egyre csökken. Szerinte a Nyugat egysége alapfeltétele az orosz agresszió elhárításának.
Elérkezett a cselekvés ideje – Nyugati reakciók az orosz hadgyakorlat meghosszabbítására
Antony Blinken amerikai külügyminiszter szerint ez is azt mutatja, hogy a világ közvetlenül egy Ukrajna elleni orosz invázió előtt áll.
Tovább tart a fehérorosz-orosz hadgyakorlat
Nem hagyják abba vasárnap, mint ahogy tervezték – a „kialakult feszültség fokozódása miatt”.
Élő adásban verekedett össze az orosz párti ukrán politikussal az újságíró – videó
Közel egy perc után tudták megfékezni a verekedést a tévéstúdióban. Arszenyij Jacenyuk volt ukrán miniszterelnök is részt vett a vitában.
Boris Johnson: Oroszország 1945 óta nem látott nagyságú háborúra készül
A hírszerzési adatok arra vallanak, hogy küszöbönálló veszélynek tekinthető az Ukrajna elleni orosz invázió, "és ezen nincs mit szépíteni" – mondta a brit miniszterelnök a BBC-nek. Szerinte nemcsak keletről, hanem északról, Fehéroroszországon keresztül is indulhat a támadás.
Nő a feszültség: 24 óra alatt több mint 1500 tűzszünetsértés Kelet-Ukrajnában
A NATO főtitkára szerint .inden jel arra utal, hogy Oroszország átfogó támadásra készül Ukrajna ellen
Orbán Viktor öt gazdasági csapdahelyzet elkerüléséről beszélt - a nap hírei
Öt gazdasági csapdahelyzet elkerülését tartja szükségesnek a következő tíz évben a magyar gazdaság sikere érdekében Orbán Viktor miniszterelnök. Hétfő éjfélig meghosszabbította a középfokú felvételi jelentkezések benyújtásának határidejét az Oktatási Hivatal. Jelenleg nagy a háború kockázata – mondta beszédében az ukrán elnök a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián.
Ukrajna új biztonsági garanciákat kér a világ vezető hatalmaitól
Volodimir Zelenszkij szerint nagy a háború kockázata, de még nagyobb lenne, ha reagálnának a térségben tevékenykedő erők provokációira.
Vizsgálják az orosz hatóságok az ukrán határ közelében becsapódott lövedékeket
Az orosz médiajelentések szerint ukrán támadások érik az orosz területeket.
Polgárvédelmi gyorssegélyt nyújt Ukrajnának az Európai Unió
A támogatás célja, hogy megerősítse Ukrajna felkészültségét abban az esetben, ha az orosz-ukrán konfliktus súlyosbodna.
Oroszország atomfegyverekkel gyakorlatozott
Ballisztikus rakétákkal és manőverező robotrepülőgépekkel végzett szokásos éves gyakorlatot hajtott végre szombaton az orosz hadsereg, valamennyi eszköz eltalálta a kijelölt célpontokat - közölte honlapján a Kreml.
Kamala Harris: példátlan büntetést kap Oroszország, ha megtámadja Ukrajnát
Keményen fogalmazott az amerikai alelnök egy müncheni konferencián.
Orosz területen becsapódó ukrán lövedékről cikkeznek orosz portálok
Orbán Viktor: a választás tétje, hogy az új gazdaságban maradunk, vagy visszamegyünk a régibe
Nem akar a kormány semmilyen szocialisztikus intézkedést, továbbá azt akarják, hogy mindenkinek saját tulajdonai legyenek. A magyar inflációt az év végére visszaviszik 6 százalék alá, és az árstopokat is mielőbb ki kívánják vezetni - sorolta a miniszterelnök az MKIK évnyitóján. Mint mondta, öt csapdahelyzet van Magyarország előtt, vázolta azt is, miként lehet szerinte ezeket kikerülni. Meglátása szerint az uniós bírósági döntés után a év végéig beérkeznek az uniós pénzek. Adókönnyítést ígért a gyermek nélküli, átlagkeresettel rendelkező munkavállalóknak. Egy 2030-ra várható nagy világgazdasági átrendeződést is megemlített.
Evakuálás után mozgósítás Donyeckben
A donyecki szakadárok vezetője általános mozgósítást rendelt el egy nappal azután, hogy bejelentette: Oroszországba menekítik a nőket és a gyerekeket, mert ukrán támadásra számítanak.
Így térítenek a biztosítók háborús övezetben
Egy biztosítóval sem lehet olyan országokba utasbiztosítást kötni, amelyeket egy esetleges háború vagy fegyveres zavargás miatt vörös zónába sorolt a Külügyminisztérium – hívja fel a figyelmet az egyik biztosítási alkusz cég. Ukrajnára jelenleg nincs érvényben semmilyen korlátozás – hangsúlyozta Németh Péter, a CLB értékesítési és kommunikációs igazgatója.
Sokkoló fejlemény az ukrán–orosz konfliktusban
A korábbi jóslatot módosítva, miszerint szerdán indult volna meg az Ukrajna elleni orosz támadás, az Egyesült Államok most már úgy fogalmaz: „bármelyik nap bekövetkezhet”. Közben a feszültség közepette, Putyin elnök személyesen jelen lesz egy fehéroroszországi hadgyakorlaton.