Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Piaci értéken körülbelül 30 milló forint értékű, 1 kilogrammnyi tiszta kokain a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények megelőzésére és felderítésére összpontosító DELTA Program első három hónapjának eredményeiről tartott sajtótájékoztatón a BRFK objektumában 2025. június 1-jén. A program kezdete óta több mint 3500 büntetőeljárás kezdődött meg. A bűnözőktől több mint fél tonna kábítószert, mintegy 250 millió forint készpénzt és összesen csaknem 100 millió forint értékű ingóságot foglaltak le, valamint csaknem 100 járművet, amit a terjesztéshez használtak.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Óriási drogfogás Budapesten

Mintegy ötezer adagnyi kábítószert találtak a rendőrök egy budapesti dílernél, akitől egy belvárosi szórakozóhely biztonsági őre is vásárolt; mindkettőjüket elfogták - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

A biztonsági őr a gyanú szerint 2-3 hetente egy VII. kerületi kapualjban vett drogot. Az egyik vásárlást követően, október 27-én elfogták a 28 éves férfit - ekkor 10 gramm marihuána volt nála -, majd kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozók ezután a férfi dílerén az otthonában ütöttek rajta, ahol 4 kilogramm marihuánát, több mint 700 gramm kokaint, fél kiló amfetamint és több mint 110 gramm kék MDMA-tablettát, mintegy 3 millió forintot, valamint a kábítószer porciózásához szükséges digitális mérleget és fóliázógépet foglaltak le.

A rendőrök kábítószer-kereskedelem bűntett miatt hallgatták ki a férfit, őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.

A lefoglalt mennyiséggel körülbelül 5000 adag kábítószer terjesztését és fogyasztását akadályozták meg a rendőrök, a drog feketepiaci értéke összesen mintegy 55 millió forint.

Címlapunk illusztráció

Címlapról ajánljuk
Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

A szokásos aránynál jóval többen nem tudnak véleményt mondani az ügyészség körüli vitáról. A magyarok relatív többsége egyetért azzal, hogy a Tisza frakciója elveti Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésznek jelölését, de eközben támogatják a miniszterelnök mentelmi jogának kikérését. Ez derül ki az Europion friss közvélemény-kutatásából. A részletekről Bojár Ábel, a társaság kutatási igazgatója beszélt az InfoRádióban.

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Újabb áfacsökkentésről indul kormányzati egyeztetés

Újabb áfacsökkentésről indul kormányzati egyeztetés

A gyógyászati segédeszközök forgalmazói azonnali áfacsökkentést és a 26 éve változatlan támogatási rendszer teljes átalakítását sürgetik az ágazatot sújtó működési válság miatt. A szakmai szervezetek javaslata szerint az áfa 27-ről 5 százalékra mérséklése jelentősen csökkentené a betegek terheit. Mivel az állami egészségbiztosító is felismerte a korszerűtlen szabályozás felülvizsgálatának szükségességét, napokon belül megkezdődhetnek az érdemi egyeztetések - számolt be a Népszava.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×