Infostart.hu
eur:
363.55
usd:
319.34
bux:
144576.34
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga
Nyitókép: Forrás: Pixabay

Meg akarta ölni a börtönőrt két rab

Áramot vezettek volna a kilincsbe, ez volt a nagy terv.

A zárkaajtó kilincsébe vezetett árammal akart megölni egy fegyőrt két férfi, akiket három év fegyház-, illetve két év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék – közölte a bíróság szóvivője csütörtökön.

Horváth-Tóth Imola közölte, a vádlottakat emberölés előkészületének bűntettében mondta ki bűnösnek a törvényszék, az elsőrendű vádlottat mint többszörös visszaesőt. A bíróság elrendelte a másodrendű vádlottal szemben korábban kiszabott, két év próbaidőre felfüggesztett hat hónapos szabadságvesztés végrehajtását is.

A jogerős szabadságvesztését Szegeden töltő vádlott és társa kávéja és dohánya 2020. szeptember 18-án elfogyott, és vásárolni sem tudtak, mert nem volt rá pénzük. A két férfi haragját az is erősítette, hogy a felügyelők azt sem engedték nekik, hogy a kávét és a cigarettát más cellák fogvatartottjai juttassák át a zárkájukba. Felháborodásukban azt beszélték meg, hogy a cellában levő hosszabbítót megbontják, és egy vezetékdarabot csatlakoztatnak az egyik konnektorba, valamint a teljesen fém zárkaajtó kilincsébe azért, hogy az ajtóhoz legközelebb hozzáérő felügyelőt halálos áramütés érje. A két elítélt neki is látott ennek, de a szerelést nem tudták befejezni, mert a zárkafelelős észrevette, mit csinálnak, majd a történteket a zárkaellenőrzés során jelentette.

A bíróság ítélete nem jogerős, a vádlottak és a védők felmentés érdekében fellebbeztek, míg az ügyészség három munkanapot tartott fenn az esetleges fellebbezés bejelentésére.

Címlapról ajánljuk

Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jelentheti

Az Európai Unió célja továbbra is az orosz olajtól való függetlenedés, a Hormuzi-szoros körüli feszültség azonban késleltetheti ezt a folyamatot – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa. Deák András hozzátette: a teljes leválás Magyarország számára jogi kérdéseket is felvet. Ráadásul Oroszországnak annak ellenére sincsenek pénzügyi gondjai, hogy csökken az olajtermelése.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×