Infostart.hu
eur:
353.65
usd:
305.79
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő
Nyitókép: Unsplash

Negyvenmillió forintos okostelefonos csalás, tetézve egy emberölési kísérlettel

2015 és 2019 között magyarországi telefontársaságok sérelmére követett el rendszeresen csalásokat

A Fővárosi Főügyészség újabb vádat emelt és továbbra is súlyos, végrehajtandó börtönbüntetést indítványoz az ellen a magyar férfi ellen, aki Dominikáról irányítva hajtott végre egy szövevényes csalássorozatot.

A Fővárosi Főügyészség azt közölte hétfőn, hogy a 34 éves férfi 2021-es elfogásáig telekommunikációs eszközökön keresztül, változó módszerekkel végrehajtott vagyon elleni bűncselekményekből élt. 2015 és 2019 között magyarországi telefontársaságok sérelmére követett el rendszeresen csalásokat:

hamis meghatalmazások felhasználásával, kedvezményes áron különböző cégek nevére - azok képviselőinek tudta és hozzájárulása nélkül -, vagy általa megtévesztett magánszemélyek nevére új mobiltelefonokat vásároltatott.

Az "asszisztensein" keresztül számos telefont vett, és ezzel a telefontársaságoknak közel 40 millió forint kárt okozott, illetve még több millió forint kárt kísérelt meg okozni.

A csalárd módon megszerzett készülékek egy részét a férfi más vagyon elleni bűncselekmények elkövetéséhez használta, vagy akarta felhasználni, olyan is előfordult, hogy a telefonokat eladatta az asszisztensekkel, majd a vételárat különböző, részben az asszisztensek által rendelkezésre bocsátott bankszámlára fizettette be, így mosva tisztára a pénzt.

A Fővárosi Főügyészség a férfit üzletszerű csalások bűntettével, közokirat-hamisítás bűntettével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével, valamint pénzmosással vádolja.

Közölték azt is, hogy a férfival szemben időközben a Központi Nyomozó Főügyészség is vádat emelt emberölés előkészülete miatt.

Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×