eur:
401.62
usd:
364.03
bux:
72649.8
2024. október 3. csütörtök Helga
Man in handcuffs
Nyitókép: FOTOKITA/Getty Images

Ilyen rendőrségi akció még nem volt Magyarországon – videó

Magyarországon először csapott le aktívan tevékenykedő „nigériai csalókra” a rendőrség – jelentette be Álmos Gergő, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kiberstartégiai Osztályának vezetője Budapesten. Elmondta, a sértettek között volt olyan, akitől 70 millió forintot csaltak ki.

Az ORFK és a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság közös sajtótájékoztatóján az osztályvezető úgy fogalmazott: „grandiózus elfogást sikerült összehozni” a nigériai típusú csalásokkal kapcsolatban.

Egy évvel ezelőtt alakult meg a rendőrségen a 300 fős kibernyomozói szervezeti egység, amelynek célja az online térben elkövetett jogsértések felderítése és a bűncselekményekből származó vagyonelemek visszaszerzése.

A szervezet folyamatosan fokozza együttműködését az ügyészségekkel és a pénzintézetekkel is - hangsúlyozta, hozzátéve: a kibernyomozók részt vesznek a lakosság online bűncselekményekkel kapcsolatos tájékoztatásában és oktatásában is.

Álmos Gergő felhívta a figyelmet arra, hogy jelenleg is számos adathalász módszer kering, amelyek folyamatos veszélyt jelentenek a pénzügyi biztonságra. Az elmúlt időszakban a távoli elérést biztosító programok letöltését kérő, illetve a pénzintézetek nevében elkövetett csalások fordultak elő a leggyakrabban - ismertette, hozzátéve: ezt a módszert sikerült visszaszorítani, miután egy nemzetközi együttműködés keretében Kárpátalján több call centert felszámolt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája.

Jellemzőek még a rendőrség nevében küldött adathalász levelek is – folytatta –, amelyek ügyében a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság járt el eredményesen egy francia állpolgárral szemben.

Illés Zoltán, a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese elmondta: 2024 júliusában kezdték el a nigériai csalási ügyet felgöngyölíteni, és október 1-jén egy összehangolt akció keretében sikerült rajtaütni a bűnbandán. A csalók az emberek hiszékenységét igyekezték kihasználni, manipulálni. Az elkövetők jellemzően hamis profilt létrehozva ejtik tévedésbe az áldozatokat, szerelmet hazudnak, és hosszú idő alatt építik fel azt az élethelyzetet, amikor szóba jöhet a pénz megszerzése - magyarázta.

A mostani nyomozás Illés Zoltán szavai szerint „sok eredménnyel kecsegtet”, mint mondta, nigériai típusú ügyeket

  • Baranya,
  • Csongrád és
  • Pest vármegyékben is sikerült azonosítani.

Juhász Imre Zoltán rendőr alezredes, a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztályának vezetője közölte: a hajdú-bihari rendőrök három külföldi férfit és egy magyar nőt fogtak el, akik a gyanú szerint világszerte szedték áldozataikat.

Az egyik ilyen ügyben a magyar áldozat társkereső oldalon ismerkedett meg a külföldi férfival, akivel

két hónap alatt jutottak olyan bizalmi viszonyba, hogy a nő 71 millió forintot utalt el neki.

Egy hónap elteltével az elkövető újra pénzt kért, ekkor a nő barátoktól és banktól kért kölcsönből újabb 50 millió forintot akart elutalni a férfinak, ezt a tranzakciót azonban már megakadályozta a rendőrség - részletezte az alezredes. A magyar nő még a kihallgatása során sem ismerte fel, hogy csalás áldozata. Úgy érezte, hogy az ismeretlen férfi szereti őt, és nincs szó megtévesztésről.

Juhász Imre Zoltán közölte azt is: a rendőrség által őrizetbe vett 37 éves külföldi férfi azóta részben beismerő vallomást tett.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.04. péntek, 18:00
Dezső Tamás
a Migrációkutató Intézet főigazgatója
Visszaütötték a forintot, 401 felett ragadt az euró

Visszaütötték a forintot, 401 felett ragadt az euró

Csütörtökön újabb másfél éves mélypontra esett a forint az euróval szemben 402-nél, majd erősödni tudott, de a nap végén újra visszaütötték 401 fölé. Közben a dollár egy váratlanul erős amerikai adatra még tovább erősödött, így vele szemben a forint kéthavi mélypontra esett. A forint árfolyamának alakulása fontos témája lesz a Portfolio gazdasági csúcskonferenciájának, amelyre itt tudsz jelentkezni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×