Infostart.hu
eur:
362
usd:
316.2
bux:
151342.76
2026. szeptember 22. kedd Móric
Police car with bright sirens and the city in the background
Nyitókép: Getty Images/ Carrastock

Lecsaptak a rendőrök Budapestre – nem volt menekvés

Három budapesti kerületre koncentráltak a rendőrök és a társhatóságok: a több mint hatszáz igazoltatás, négyszáz gépkocsi és és két szórakozóhely átnézése közben közel harminc embert előállítottak, és még szökevényeket is sikerült fogniuk.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság április 20-án estétől másnap hajnalig újra komplex bűnügyi és rendészeti akciót szervezett a főváros V., VI. és VII. kerületében - írja beszámolójában a rendőrség. A razzián a BRFK mellett részt vettek a Készenléti Rendőrség, a polgárőrség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala Közlekedésfelügyeleti Főosztálya és Munkaügyi Hatósága, a Budapesti Közlekedési Központ, a Belváros-Lipótváros Önkormányzata és a közterület-felügyelet munkatársai. Az akció fő célja a bűncselekmények megelőzése, megszakítása, valamint a közlekedőkre veszélyt jelentő járművezetők kiszűrése volt.

A rendőrök összesen 629 igazoltatást végeztek, melynek során

elfogtak, illetve előállítottak 29 embert, köztük hármat körözés alapján, egyet garázdaság elkövetésén, négyet lopáson, kettőt kábítószer birtoklásán értek, egy ittas és egy bódult járművezetőt kiszűrtek a forgalomból, valamint megtaláltak hét, gyermekotthonból szökött fiatalt.

Két belvárosi szórakozóhelyen is ellenőrzést tartottak, ahol komoly hiányosságot nem állapítottak meg. Intézkedtek viszont közlekedési szabálysértések miatt - nemcsak a járművezetők, de a gyalogosok esetében is. Alkoholszondát 197 gépjárművezetőnél alkalmaztak, ittasság egy esetben merült fel, míg egy másik sofőrt azért fogtak el, mert bódult állapotban vezetett.

Összesen 426 ellenőrzött gépkocsiból 194 taxi volt, az ő esetükben egy érvénytelen taxivezetői engedélyt találtak, két forgalmit vettek el engedély nélküli átalakítás miatt, két járművet pedig soron kívül műszaki vizsgára rendeltek be.

A rendőrség rövid videós összefoglalót is feltöltött YouTube-csatornájára a vad estéről:

Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×