Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Igen sok munkát beletettek ebbe az áfacsalásba

Körbe-körbe ment a számlázás, hogy eltehesse az áfát a 43 éves vádlott.

Körbeszámlázással mintegy százmillió forint kárt okozott a költségvetésnek három ember az ügyészség szerint, ezért vádat emeltek ellenük - tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.

Az ügy 43 éves dombóvári vádlottja 2017-ben a tényleges gazdasági tevékenységet végző vállalkozása mellett céget hozott létre általános forgalmi adó (áfa) jogosulatlan visszaigénylésére. Emellett két bűntársával további társaságokat is alapított, amelyekbe cégvezetői pozícióban, strómanként többségében szerb állampolgárokat vont be. E cégek a székhelyükön nem működtek,

a kézbesítési megbízottjuk egy hajléktalan volt,

könyvelésüket ugyanaz a könyvelő végezte.

Bár a társaságok tényleges gazdasági tevékenységet nem folytattak, elkezdtek egymás felé számlákat kibocsátani, illetve befogadni. A dombóvári férfi a többi cég által kiállított, mintegy 430 millió forint bruttó értékű fiktív számlákat befogadta az ügyvezetése alatt álló társaság könyvelésébe, majd azokat az áfa jogosulatlan levonása érdekében a bevallásaiban szerepeltette.

Az ügy érintettjei

két év alatt mintegy 100 millió forint adót csaltak el.

Az ügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt mindhármukkal szemben letöltendő szabadságvesztést indítványozott, közülük a körbeszámlázást működtető férfira hat év börtönbüntetés mellett pénzbüntetést és 56 millió forint vagyonelkobzást kért a bíróságtól, ha az előkészítő ülésen beismeri a bűnösségét.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×