Infostart.hu
eur:
360.33
usd:
315.62
bux:
144130.08
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella

30 milliós költségvetési csalással gyanúsítanak egy mosonmagyaróvári nőt

Jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, hamis magánokirat felhasználása és információs rendszer, illetve adat megsértése miatt vádemelést javasolnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) győri pénzügyi nyomozói egy mosonmagyaróvári nő ellen. A gyanúsított a nyomozók szerint takarékszövetkezeti kirendeltség vezetőjeként jogtalanul jutott harmincmillió forint állami támogatáshoz - tájékoztatta a NAV Nyugat-Dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense szerdán az MTI-t.

Fenyvesi Lili közleményben tudatta, hogy az egyik Győr-Moson-Sopron megyei takarékszövetkezeti kirendeltség vezetőjeként dolgozó nő három különböző módszerrel jutott jogtalan támogatáshoz.

Egyrészt a pénzintézet ügyfelei által ténylegesen igényelt támogatások összegénél magasabbat igényelt, másrészt a nevüket felhasználva, de a tudtuk nélkül igényelt támogatásokat, harmadrészt pedig fiktív személyek nevében igényelt támogatásokat a takarékszövetkezeten keresztül a Magyar Államkincstártól.

Főként lakásépítési, lakásvásárlási és gyermekek után járó támogatások megszerzése céljából nyújtott be valótlan igényléseket, a csalással kiutaltatott összegeket pedig saját számlájára tette át. Összesen 30 millió forint kárt okozott az állami költségvetésnek.

A pénzügyi nyomozók a kár megtérülése érdekében zárolták a nő valamennyi bankszámláját és ingatlanjait, így az okozott kár teljes egészében megtérült.

Címlapról ajánljuk

Reagált az ügyészség: az NKA-ügy miatt jártak a Fidesz-szerverközpontban

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség folytat nyomozást az NKA-ügyben hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt folyó ügyben. Ezen eljárás során került sor a kérdésben említett eljárási cselekményekre, erről azonban az eljárás érdekei miatt részletesebb tájékoztatás nem adható – közölte az ügyészség annak kapcsán, hogy a Fidesz-központban jártak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.21. kedd, 18:00
Deák András
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunatársa
Odesszát bombázzák az oroszok, Fedorov visszatérhet - Híreink az ukrajnai háborúról kedden

Odesszát bombázzák az oroszok, Fedorov visszatérhet - Híreink az ukrajnai háborúról kedden

Az elmúlt napokban több intenzív orosz csapás is érte az odesszai kikötővárost, 24 órán belül hárman haltak meg a településen. Mihailo Fedorov ukrán védelmi miniszter visszatérhet a védelmi tárca élére, tegnap Olekszander Szirszkij ukrán főparancsnok nyilvánosan is bocsánatot kért a konfliktusuk miatt. A fronton az orosz csapatok Limant, Kosztyantynivkát, Dobropiliját szorongatják. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború keddi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×