Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Vádat emeltek a Somogy Megyei Bíróság volt vezetője ellen

Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség győri regionális osztálya a Somogy Megyei Bíróság volt vezetője ellen hűtlen kezelés bűntette miatt - tájékoztatta a főügyészség helyettes szóvivője pénteken az MTI-t.

Simon Richárd elmondta, hogy a vádiratot, az illetékességi szabályok szerint, a Kaposvári Törvényszéknek nyújtották be szeptember 26-án.

A vádirat szerint Somogy Megyei Bíróság, majd a Kaposvári Törvényszék volt elnöke, Ujkéry Csaba kilenc éven át a bírósággal fizettette vitorlásának fonyódi kikötőbérletét. Az ügyészség 2013 decemberében indított nyomozást, azután, hogy Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke feljelentést tett hűtlen kezelés gyanúja miatt.

Ujkéry Csaba 2012-ben azt közölte, hogy a gyakorlatot az OBH jogelődje, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács, illetve az Állami Számvevőszék és az adóhatóság is ismerte, ám nem kifogásolták.

A volt bírósági elnök hajójának bérleti díját 2003 és 2012 között azzal az indokkal fizettette ki a bírósággal, hogy az intézmény hatszobás fonyódi üdülőjének vendégei használhatták vitorlását.

Ujkéry Csaba 2012 júniusában ment nyugdíjba.

Címlapról ajánljuk
Mi történt Lewis Hamiltonnal? Dobogóra sem ért fel a legenda, csalódást keltő szezont zárt a Ferrari
2025, F1-évértékelő

Mi történt Lewis Hamiltonnal? Dobogóra sem ért fel a legenda, csalódást keltő szezont zárt a Ferrari

A pesszimistább várakozásokat is alulmúlta az idei Forma–1-es szezonban a Ferrari: az olasz csapat szurkolóinak Lewis Hamilton sanghaji sprintgyőzelmével és Charles Leclerc néhány dobogós helyezésével kellett beérniük. Az olasz istálló a negyedik helyen zárta a konstruktőrök csatáját. Vámosi Péter, a Motorsportol.hu főszerkesztője azon sem lepődne meg, ha 2027-ben teljesen új pilótafelállással kísérletezne a a Ferrari.

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×