Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Börtönbüntetést kapott a pécsi temetkezési vállalat volt vezetője

Letöltendő börtönbüntetéssel sújtotta a Pécsi Törvényszék kedden nem jogerősen a pécsi temetkezési vállalat volt ügyvezetőjét és társát a cégnek okozott mintegy 46 millió forint vagyoni hátránnyal összefüggésben.

A bíróság Bencze Beáta vezette tanácsa R. Ernőt és a vele baráti kapcsolatban álló L. Józsefet folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelésben mondta ki bűnösnek, és két év tíz hónap, illetve két év szabadságvesztést szabott ki rájuk.

A bűnösségüket tagadó vádlottak a bűncselekményt azzal követték el, hogy tevékenységük miatt 2007 és 2009 között a koporsók beszerzése, egy autóvásárlás és egyes építési, fűnyírási munkák is a valós értéknél lényegesen többe kerültek a temetkezési cégnek.

R. Ernő hivatalba lépése után változtatott az általa vezetett cég gyakorlatán, és a koporsókat nem a korábbi szállítóktól bizományos értékesítéssel, hanem L. József cégén keresztül, drágábban vásárolta. L. József 630, úgynevezett szociális koporsót is beszerzett, egy részük selejtes, kegyeleti célokra alkalmatlan volt.

Az ügyvezető a temető gyepének nyírásakor és az esedékes építőipari felújítási munkáknál is L. József érdekeltségeibe tartozó vállalkozásokat juttatott előnyhöz, ezek a cégek az elvégzett feladatokhoz képest magasabb díjat kaptak.

R. Ernő egy halottszállító autót hozatott Németországból, és eladta L. Józsefnek, ő pedig azt magasabb áron értékesítette a temetkezési vállalatnak.

Az ügy fellebbezések okán a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik.

Címlapról ajánljuk
Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

2024-ben próbált hadiállapotot bevezetni, de az alkotmányos reflexek működtek, sőt egy előre hozott választáson Jun Szogjol minden hatalmát elvesztette, így elsőre szigorúnak látszó ítélet vár rá. Három rettenetes út állhat előtte, de csak európai szemmel, a dél-koreai történelem ugyanis más mintázatokat mutat. Nagy Angelina, a Magyar Külügyi Intézet kutatója az InfoRádióban magyarázta el a részleteket.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Európa nagy részén a szokásosnál felhősebb idő, ezáltal a sokéves átlagnál kisebb besugárzási értékek valószínűsíthetőek 2026 első hónapjaiban - derül ki egy új elemzésből, amely műholdas adatokat és mesterséges intelligencia/gépi tanulási algoritmusokat használva modellezte az első fél évben világszerte várható napenergia-termelési körülményeket. A legnagyobb negatív anomália Kelet-Európában és az északi országokban várható, ahol helyenként akár 10%-kal is kisebb lehet a besugárzás, mint a sokéves átlag. Miután elsősorban a besugárzás határozza meg, hogy mennyi áramot termelnek a naperőművek, így kiemelt jelentősége van a napenergia-termelés arányát tekintve 2024-ben világelső Magyarország energiaellátása szempontjából is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×