Infostart.hu
eur:
386.16
usd:
331.61
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Kilenc órán belül elfogták a fulókércsi útonállókat

A bejelentéstől számított kilenc órán belül a rendőrség felkutatta és őrizetbe vette azt a három embert, akik eszméletlenre vertek és kifosztottak egy 20 éves fiatalt szombatra virradóra - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

A bántalmazott fiatal Fulókércsről gyalogosan akart hazatérni a szomszédos településen lévő otthonába. Az úton hárman - akikkel korábban személyes konfliktusa volt - belekötöttek, majd úgy megverték, hogy az eszméletét vesztette. Amikor magához tért, észrevette, hogy ékszerei és készpénze, sőt cipője sincs meg. Ekkor támadói közölték vele, akkor kaphatja vissza cipőjét, ha megcsókolja az övékét - ismertette a részleteket Gaskó Bertalan.

A nyomozók a rendőrségre érkezett bejelentéstől számított kilenc órán belül őrizetbe vették a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható M. Ádám 21 éves, S. Norbert 23 éves és P. Zsolt 22 éves fulókércsi lakosokat - tette hozzá.

A bűnügyi őrizetben lévő három gyanúsított előzetes letartóztatásának ügyében szombaton hoz döntést a Miskolci Járásbíróság, velük szemben csoportosan elkövetett garázdaság, kifosztás és kényszerítés miatt indított büntetőeljárást az Encsi Rendőrkapitányság vizsgálati osztálya - jegyezte meg a szóvivő.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×