Infostart.hu
eur:
390.65
usd:
331.36
bux:
111046.97
2025. december 23. kedd Viktória

Előzetesben a pécsi polgármester lányának feltételezett támadója

Előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Járásbíróság Páva Zsolt pécsi fideszes polgármester lányának feltételezett támadóját hétfőn.

Hajdu István, a bíróság elnöke újságíróknak elmondta: a kifosztással és más bűncselekményekkel gyanúsított, 23 éves Ny. Zoltán letartóztatását egy hónapra rendelték el jogerősen. Az indoklás szerint a férfi elrejtőzött az eljárás elől, és esetében fennáll a bűnismétlés, továbbá a tanúk befolyásolásának veszélye is.

A rendőrség feltételezi, hogy a hatóság elől kilenc napig bujkáló és magát vasárnap feladó férfi volt az, aki április 5-én reggel, a pécsi Kálvária úti alagútnál bántalmazta a 20 éves lányt. Az MTI bűnügyi forrásból úgy értesült: Ny. Zoltán a kihallgatásakor beismerő vallomást tett.

Páva Zsolt az április 5-ei eset után közleményt adott ki, amelyben azt írta: lánya a barátaival szórakozott egy egyetemi rendezvényen, majd onnan gyalog indult haza, útközben támadták meg. El tudott menekülni a brutális támadás helyszínéről, de súlyos sérüléseket szenvedett, kórházban kezelik.

A polgármester a lánya személyes kérését tiszteletben tartva arról tájékoztatta a média képviselőit, hogy családja akkor először és utoljára nyilatkozott erről a megrázó témáról. "Innentől arra koncentrálunk, hogy minél előbb felépüljön a lányom testben és lélekben is" - írta a közleményben. Páva Zsolt egyúttal arra kért minden újságírót, tanúsítson önmérsékletet, és hagyja, hogy gyermeke a média jelenléte nélkül gyógyulhasson.

A rendőrség és a Terrorelhárítási Központ nagy erőkkel kereste az erőszakos bűncselekmény miatt korábban már büntetett Ny. Zoltánt, akinek kézre kerítéséért a Baranya Megyei Cigány Nemzetiségi Önkormányzat és Országos Roma Önkormányzat is százezer forint nyomravezetői díjat ajánlott fel. A rendőrség rengeteg bejelentést fogadott, ellenőrizte az információk valódiságát, és több körözött bűnözőt is elfogott.

A lányt ért támadás is szerepet játszott abban, hogy múlt csütörtökön mintegy 250 ember tüntetett Pécsen az erőszak ellen és a közbiztonság javításáért. Csizmadia Andrea főszervező beszédében az hangsúlyozta: szükség van Pécs közbiztonságának javítására. Hozzátette, az elmúlt időszak eseményei arra döbbentették rá, hogy bárhol bárkit érhet atrocitás.

Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekra az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekra az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×