Infostart.hu
eur:
386.13
usd:
332.06
bux:
120788.42
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Bundabotrány: elrendelték K. Zsolt előzetes letartóztatását

A Pesti Központi Kerületi Bíróság elrendelte a kedden őrizetbe vett FIFA-licences labdarúgó játékosügynök, K. Zsolt gyanúsított előzetes letartóztatását - olvasható a Fővárosi Bíróság honlapján.

A pénteki végzés értelmében erre a lépésre a bűnszervezetben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt, a Központi Nyomozó Főügyészségen folyamatban lévő büntetőügy keretében került sor, miután K. Zsolttal szemben három rendbeli, folytatólagosan elkövetett, gazdálkodó szervezet dolgozójának kötelessége megszegésére irányuló vesztegetés bűntette megalapozott gyanúja merült fel.

A bíróság nem jogerős végzése szerint figyelemmel a nyomozás irataiból rendelkezésre álló adatokra és a gyanúsított terhére rótt cselekmény szervezett jellegére, megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén a büntetőeljárásban kihallgatandó vagy a már kihallgatott személyek befolyásolásával a bizonyítást megnehezítené. A büntetőeljárás jelenlegi szakaszában a legfontosabb cél a tényállás teljes körű felderítése és a büntetőjogi felelősségek megállapítása, amely a gyanúsított vonatkozásában csak a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazásával biztosítható - áll a vonatkozó dokumentumban.

A Központi Nyomozó Főügyészség keddi, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a játékosügynök a 2009. április 21-én lejátszott Honvéd-Siófok (2-2) Magyar Kupa-elődöntőt, továbbá a 2009. április 25-én rendezett Siófok-Kaposvár (2-5) és a 2009. május 23-án lejátszott ZTE-Siófok (5-3) NB I-es meccs eredményét próbálta befolyásolni.

"K. Zsolt a megalapozott gyanú közlésével, illetve az őrizetbe vételével szemben panaszt jelentett be, majd pedig vallomást tett, amelyben tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését" - írták a keddi közleményben.

A bundaügy az MLSZ feljelentése nyomán indult. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) 2009 decemberében vesztegetés miatt indított nyomozást, de a közélet tisztasága elleni bűncselekményekhez kapcsolódó hatásköri szabályok idén áprilisban történt módosítására és az ezzel összefüggő szervezeti változások miatt májusban a Legfőbb Ügyészség ügyészi hatáskörbe vonta az ügyet, és a további eljárás folytatására a Központi Nyomozó Főügyészséget jelölte ki, amely a nyomozást az NNI-vel szoros együttműködésben folytatja.

Címlapról ajánljuk

A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

Ahogy várható volt, nem sikerült közelíteni az álláspontokat Grönland, Dánia és az Egyesült Államok között a sziget jövőjéről szóló, radikális amerikai igények kérdésében. A dán külügyek vezetője közölte: „alapvető ellentét” van a felek között, miközben a NATO fokozza katonai jelenlétét a térségben.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Kormányinfó: hamarosan érkeznek a bejelentések, a választás is terítéken lehet

Kormányinfó: hamarosan érkeznek a bejelentések, a választás is terítéken lehet

Ma délelőtt 10 órakor áll a sajtó elé Gulyás Gergely és Vitályos Eszter, hogy a Karmelita Kolostorban ismertessék a legfrissebb kormányzati döntéseket. A tájékoztató kiemelt témája várhatóan a Sulyok Tamás államfő által április 12-re kitűzött parlamenti választás, valamint a szociális tűzifaprogram felső határ nélküli kiterjesztése lesz. Emellett a miniszter beszámolhat a KRESZ tervezett módosításáról, valamint a 2025-ös költségvetés végső számairól és az aktuális makrogazdasági kilátásokról is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×