A sofőrre akkor figyeltek fel a rendőrök, amikor 160-nal húzott el az egyik jelzés nélküli járőrautó mellett, aztán veszélyesen közelről előzgette a többi autóst.
Önmagában már a gyorshajtás is elég lett volna egy alapos büntetéshez, a férfi azonban rátett még néhány lapáttal, ugyanis egy helyen az útpadkára is felhajtott és átment több piros jelzésen is.
Az autós sokáig megállni sem volt hajlandó, hiába villogták le a járőrök, amikor pedig végre félrehúzódott és elvégezték nála a drogtesztet, kiderült, hogy kábítószert is fogyasztott.
Az már biztos, hogy az önmagát és másokat is veszélyeztető sofőr hosszú időre elbúcsúzhat a jogosítványától, de az is előfordulhat, hogy a bíróság leülteti.
"Nem emlékszem ilyen súlyos esetre, ez elképesztő" - mondta az illetékes rendőrség szóvivője.
Történelmet írt a Nemzeti Vágtán egy ló