Drescher Ivor ügyvéd az InfoRádiónak azt mondta, hogy Sztojka Ivánt körülbelül öt órán át hallgatták ki, éjjel egy órától reggel negyed hétig, s védence kinyilvánította, hogy mindenben segíti a rendőrség munkáját.
Mint mondta, Sztojka Iván érdemi vallomást tett, nem tagadta, hogy a helyszínen járt és azt sem, hogy esetlegesen garázda cselekményekben részt vett, de nem ismerte be a terhére rótt bűncselekményeket, az emberölést, az életveszélyt okozó testi sértést és a súlyos testi sértést. Sztojka Iván vallomásában azt mondta, nem is látta, hogy ezeket ki követte el - tette hozzá az ügyvéd.
A kérdésre, hogy akkor Sztojka miért bujkált, az ügyvéd így válaszolt: "akit ilyen súlyú bűncselekmény miatt keresnek, akinek az egész ország a vérét akarja, s aki ellen ilyen hajtóvadászat folyik, annál - ha bűnös, ha nem - nem embertől idegen magatartás a bujdosás".
Drescher Ivor szerint "finoman szólva csúsztatás", hogy védence szervezett bűnözésből élne, maffiavezér lenne, akinek rengeteg pénze van. Mint mondta, Sztojka a saját bevallása szerint egyszer került összeütközésbe a törvénnyel, és akkor is csak közmunka végzésére ítélték. "Nem kimondottan bűnözői karrier" - fogalmazott az ügyvéd.
A jobbik megoldás
Drescher Ivor szerint mindenképpen az volt a jobbik megoldás, hogy eddig bujkáló Sztojka Iván feladta magát a rendőrségen és vallomást tett, hiszen még ha hosszú előzetes letartóztatással kell számolnia, akkor is megpróbálja magát tisztázni.
Elmondta, hogy a őrizet 72 óráig tart, így akár péntek délután vagy szombaton délelőtt az ügy a nyomozási bíróság elé kerül, ahol döntenek Sztojka Iván előzetes letartóztatásról.
Bolcsik Zoltán megyei rendőr-főpitány szerint is a feladás volt a legokosabb dolog, amit Sztojka tehetett. Mint a főrendőr az InfoRádiónak elmondta, Sztojkára olyan nagy nyomás nehezedett amiatt, hogy az ügy ekkora nyilvánosságot kapott, hogy aligha menekülhetett volna tovább.
Bolcsik Zoltán azt is elmondta, hogy a férfi vallomásának tartalmát nem fogják nyilvánosságra hozni. A rendőrség elfogatóparancs alapján körözte, és egyelőre gyanúsítottként kezeli - tette hozzá.
Levelét megírta
Az InfoRádió is beszámolt arról csütörtökön, hogy a vasárnap óta szökésben levő férfi levelet írt a szüleinek. A küldeményről tudomást szerzett a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság, a levelet elkérte a szülőktől, s azt továbbította a nyomozást koordináló Veszprém Megyei Rendőr-főkapitánysághoz - mondta el a Fejér megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A levél tartalmáról azonban Németh-Kész Mónika rendőr százados nem adott tájékoztatást.
Az MTI Enyingről származó információja szerint Sz. a levélben úgy fogalmazott, hogy a bűncselekményt nem ő követte el, ő csupán rosszkor, rossz helyen volt ott, s fel fogja adni magát a rendőrségen. Ezt megerősítették rendőrségi források is az InfoRádiónak.
Lakossági bejelentés alapján szerdán a Fejér Megyei Szent György Kórházban, csütörtökön pedig egy székesfehérvári, palotavárosi tízemeletes panelházban keresték a körözött bűnözőt, de egyik akció sem járt sikerrel.







