Õrült hajsza színhelyévé váltak a németországi Augsburg utcái a hétvégén: a helyi rendőrök órákig szaladgáltak, hogy befogjanak négy zebrát. Az állatok egy vándorcirkuszból szöktek meg akkor, amikor a társulat pakolni kezdett, hogy útnak induljon.
Az egyik zebra hamar kézre került, a környéken lakók kerítették be, a többit azonban jóval később sikerült csak a városon kívül összeterelni, ám, miközben teherautóra próbálták tenni őket, az egyikük újra kitört és elrohant.
A rendőröknek újabb két órájába telt, hogy becserkésszék az állatot, amelyet végül csak azután tudtak visszavinni a cirkuszosoknak, hogy altatót lőttek bele. Az üldözés nyomán senki sem sérült meg, csak két járőrautóban keletkezett kár.
"Sosem történt még ilyesmi errefelé" - mondta Robert Göppel, az augsburgi rendőrség szóvivője.
Hatalmas jégdarabok estek, lecsap Budapestre a szupercella - térkép, riasztások