Infostart.hu
eur:
363.3
usd:
314.97
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Mérgező anyagok ide vagy oda, még mindig a szoptatás a legegészségesebb

Sok kismamát elbizonytalanítottak a hírek, amelyek szerint kutatók mérgező anyagokat találtak az anyatejben, ám egy összesített elemzésből kiderül, hogy a szoptatásnak még így is jóval több az előnye, mint a hátránya.

A kutatók két holland és egy német kutatás eredményeit vizsgálták meg. Az elsőben a szakértők 418 csecsemőt figyeltek meg, akiknek felét édesanyjuk anyatejjel, a többieket tápszerrel táplálra. A másodikban 38 baba és mama vett részt, akikről a kutatók feltételezték, hogy dioxinszennyezésnek voltak kitéve, míg a harmadik jelentés 232 gyermekről és nőről szólt, akik bizonyosan érintkeztek dioxinnal a szülés előtt.

A vizsgálatok apró eltéréseket mutattak ki az utóbbi csoportba tartozó csecsemőknél: enyhe pajzsmirigy-túlműködést és alacsonyabb vérlemezkeszámot figyeltek meg. A kutatók igyekeztek megnyugtatni az anyukákat: úgy találták, hogy ezek a különbségek nincsenek hatással a kicsik egészségére és fejlődésére. Hangsúlyozták, hogy a mért értékek nem voltak abnormálisak.

Ugyanakkor azoknál a gyerekeknél, akik anyatejen nevelkedtek, sokkal jobb mentális fejlődési mutatókat regisztráltak a szakértők előbb hét, majd 18 hónapos korukban.

"A helyzet nem olyan, hogy azt kell mondanunk az embereknek: a szoptatás problémákat okozhat. Erre nincs bizonyíték, sőt, épp az ellenkezője igaz - mondta Cheston M. Berlin, a Hershey Children's Hospital gyermekgyógyász-szakértője. - Az anyatej a születéstől a gyermek egyéves koráig a legjobb táplálék különleges összetétele miatt."

A mostani jelentés azért is fontos, mert a közelmúltban sok anyában felvetődött: nem tesz-e rosszat a gyermekének azzal, ha anyatejjel táplálja, amelyben akár mérgező anyagok is előfordulhatnak.

A cikket közlő Breastfeeding Medicine című orvosi szaklap szerkesztője, Ruth Lawrence figyelmeztetett: óvatosan kell bánni az ilyen kényes témákkal, mivel azokat könnyen félre lehet magyarázni. Megjegyezte: a csecsemőtápszerekhez adott csapvízben is lehetnek szennyező anyagok.

"A babáknak enniük kell, a kutatásokból pedig újra és újra megerősítést nyer, hogy az anyatejjel táplált csecsemők számos szempontból egészségesebbek, mint a tápszeren nevelkedők" - fűzte hozzá Judy LaKind kockázatelemző specialista, a cikk egyik szerzője.

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×