Infostart.hu
eur:
366.1
usd:
321.87
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende
Nyitókép: Facebook/Hegyi Zsolt

Hegyi Zsolt: minden lassújel megszűnik az iskolakezdésre Rákosrendezőnél

Befejeződött az öthetes rákosrendezői vasúti beruházás, amelynek a célja az volt, hogy megbízhatóbbá, kiszámíthatóbbá váljon az itt közlekedő vonatok menetrendje és megelőzhető legyen a műszaki hibák jelentős része – mondta Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója.

Egyrészt el kellett végezni a vasúti pálya karbantartását, megelőzve a pálya állapotának romlását. Most egy beruházást is sikerült végrehajtani, ugyanis új váltók beépítésével javultak az állapotok, elektromos váltóállítást építettek ki, és felszámolták a sebességkorlátozásokat is Rákosrendezőn – mondta Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója.

Még a szabályozási feladatok vannak hátra a cégvezető szavai szerint, de azokat már vágányzáron kívül, a vonatforgalom zavarása nélkül végre tudják hajtani. Utána, a nyár végétől, mire az iskola elkezdődik, minden lassújel megszűnik az állomáson. Így nagyjából két perc időnyereség keletkezik minden vonatnál, tehát aki mondjuk Rákosrendezőn keresztül ingázik a váci, az esztergomi vagy a veresegyházi vonalról, befelé is, hazafelé is két perccel rövidebb menetidőre számíthat.

A munkálatokat a MÁV saját forrásából hajtotta végre, körülbelül hárommilliárd forintot költöttek, ami az éves beruházási keret része volt. Bár a munka még nem ért véget, a változás a vasúttársaság közlése szerint már most is kézzelfogható.

Miután tehát a vágánycsere, a vágányjavítás, az ágyazatjavítás és a váltócserék megtörténtek, még a szükséges beállításokat elvégzik, és ezután lehet majd felszámolni a sebességkorlátozást. Ez Hegyi Zsolt ígérete szerint még augusztusban megtörténik, de legkésőbb mire az iskola elkezdődik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×