Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek
Nyitókép: Facebook/Mathias Corvinus Collegium

Meghosszabbították a jelentkezést az MCC egyetemi programjára

Rekordszámú fiatal jelentkezett a Mathias Corvinus Collegium tehetséggondozó programjaira. A középiskolások, egyetemi hallgatók és általános iskolások számára is elérhető képzések iránt minden eddiginél nagyobb volt az érdeklődés, ezért az MCC úgy döntött: meghosszabbítja az Egyetemi Program felvételi időszakát, így augusztus 4-én éjfélig lehet jelentkezni.

Az Egyetemi Program Juniorképzésére – amely a szeptembertől az egyetemi tanulmányaikat megkezdő fiataloknak szól – úgy jelentkeztek rekordszámban a diákok, hogy a felsőoktatási felvételi ponthatárok csak július 23-án derülnek ki. Ez is azt mutatja, hogy egyre több fiatal dönt úgy: már most biztos alapokra helyezi szakmai fejlődését – áll az MCC közleményében.

Az Egyetemi Program térítésmentes, és az egyetemi tanulmányok mellett végezhető. A program lehetőséget biztosít arra, hogy a diákok a legkiválóbb hazai és nemzetközi oktatóktól tanuljanak, és részt vehessenek nemzetközi ösztöndíjakon, tanulmányutakon – többek között Oxford, Cambridge, valamint ázsiai és amerikai egyetemek bevonásával. A képzés emellett összetartó közösséget épít, tanulmányi ösztöndíjat, valamint ingyenes lakhatást is biztosít a hallgatóknak. Az MCC az Egyetemi Programot hét nagyvárosban működteti:

  • Budapesten,
  • Debrecenben,
  • Győrben,
  • Miskolcon,
  • Pécsett,
  • Szegeden
  • és Kolozsváron.

Jelentkezni azoknak lehet, akik szeptembertől ezen városok valamelyikében, nappali tagozaton kezdik meg felsőfokú tanulmányaikat.

További részletek ezen az oldalon olvashatók, jelentkezni pedig ezen a felületen lehet.

Más programok is dübörögnek

Az MCC középiskolásoknak szóló programja, a Középiskolás Program (KP) is rendkívül sikeres évet zárt. Az elmúlt hónapban lezárult jelentkezési időszakban több száz fővel emelkedett a jelentkezők száma a tavalyi évhez képest. Összesen mintegy kétezer diák nyújtotta be jelentkezését a programra a Kárpát-medence különböző pontjairól.

Hasonlóan erős érdeklődés mutatkozott a legfiatalabb korosztályt célzó Fiatal Tehetség Program (FIT) iránt is, amelyre az általános iskola 4. osztályát elvégző tanulók pályázhattak. Átlagosan négyszeres-ötszörös túljelentkezés mellett közel három és félezren adták be jelentkezésüket a programra. A magyar városok közül Budapesten, Szolnokon és Szegeden volt a legtöbb érdeklődő, kétszáz közeli jelentkezővel. Erdélyben és Kárpátalján pedig városonként jóval meghaladta a jelentkezők száma a kétszáz főt.

Mint olvasható, az MCC 1996 óta működik, mára a térség legnagyobb tehetséggondozó intézményévé nőtte ki magát. Programjai az általános iskolától a felnőttkorig nyújtanak közcélú, ingyenes, magas színvonalú képzéseket. Az MCC célja, hogy a hagyományos iskolai és felsőfokú oktatást kiegészítve interdiszciplináris szemléletű, gyakorlatorientált és nemzetközileg versenyképes tudást biztosítson hallgatóinak.

Jelenleg mintegy 7800 diák tanul az MCC-ben, 31 képzési központban szerte a Kárpát-medencében. A szeptemberi beiratkozás után ez a szám várhatóan 8000 fő fölé emelkedik.

Címlapról ajánljuk
Egy rémálomban ünnepli Irán a perzsa újévet: rettegés a bombázásoktól – és remény a megújulásra

Egy rémálomban ünnepli Irán a perzsa újévet: rettegés a bombázásoktól – és remény a megújulásra

A háromezer éves ünnep, a perzsa újév előestéje Iránban hagyományosan a készülődéssel telik: ez a megújulás ünnepe. Most viszont a rettegés uralja az embereket. Rengetegen félnek az izraeli–amerikai bombázások miatt – de azok is rengetegen vannak, akik félnek ugyan, de boldogok, mert csaknem fél évszázados iszlamista diktatúra után reménykednek, hogy elsöprik végre az ősi országot uraló terrorrezsimet – jelentette a BBC helyszíni munkatársa.

Orbán Viktor: a nemzeti összefogás az egyetlen erő, ami képes megvédeni a magyarok pénzét

Újítsuk meg a háborúellenes szövetségesünket – fogalmazott Orbán Viktor az országjárása szentendrei állomásán péntek este. A miniszterelnök kiemelte, minden magyarnak tudnia kell: vagy kiállunk a magunk érdeke mellett és nemzeti kormányt választunk, vagy egy ukránbarát kormány odaadja a magyarok pénzét Kijevnek és megszünteti a rezsicsökkentést.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Elszakadás a valóságtól: meddig lehet bírni, ami a benzinkutakon történik?

Elszakadás a valóságtól: meddig lehet bírni, ami a benzinkutakon történik?

Egészen más filmet vetítenek a benzinkutakon, mint amit a valóság ír a Közel-Keleten: közel két hete védett áron tankolják a magyarok a benzint és a dízelt, sőt, a kutak is védett áron szerzik be az üzemanyagot, miközben a világpiaci árak az egekbe szöktek. Az első repedések már látszanak a valóság szövetén, hiszen egyre több benzinkút korlátozza a tankolható üzemanyag mennyiségét. A piaci árak és a védett jegyzések közti látványos elszakadást nézve felmerül a kérdés, hogy a jelenlegi formájában meddig tud fennmaradni a rendszer, és ki fogja a végén fizetni a számlát? Van egy ötletünk, ami talán segíthet fenntarthatóbbá tenni a rendszert úgy, hogy az hosszabb távon a lakosságnak se legyen túl fájdalmas.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×