Infostart.hu
eur:
385.27
usd:
331.68
bux:
121730.22
2026. január 16. péntek Gusztáv
Young female doctor working at her office.
Nyitókép: Likoper/GettyImages

Az orvosi kamara szerint épp elsöprik a jogaikat, az államtitkár szerint csak jogtechnikai lépés történt

Az orvosok érdekeit képviselő szervezetek megdöbbenéssel értesültek a kedden elfogadott törvényjavaslatról, mellyel szemben súlyos tartalmi és elvi kifogásaik vannak. Arra kérik az államfőt, hogy ne írja alá a jogszabályt. Takács Péter egészségügyi államtitkár azonban nem tartja jogosnak ezeket a követeléseket.

Nyílt levélben kéri az államfőt a Magyar Orvosok Szakszervezete és a Magyar Orvosi Kamara, hogy ne írja alá az egészségügyben dolgozók jogait csorbító, kedden elfogadott törvénymódosítást. Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint a jogi utakat írja felül most a kormány.

„Két év alatt kiharcoltuk, hogy az orvosokra ugyanazok a szabályok vonatkozzanak, mint bárkire, vagyis hogy nem lehet szerződés nélkül dolgoztatni embereket, de a kormány ezt most felülírta. Nem vagyunk annyira naivak, hogy a jog eszközeiben bízzunk, úgyhogy a Magyar Orvosok Szakszervezetével és a Független Egészségügyi Szakszervezettel nyomásgyakorlásba fogunk kezdeni. Az egészen biztos, hogy ez így nem mehet tovább, átlépett egy határvonalat a kormányzat azzal, hogy erőszakosan lép fel az orvosokkal és az ápolókkal szemben” – hangsúlyozta Álmos Péter.

Az egészségügyi dolgozók érdekképviseletei ezen felül a bérek elértéktelenedése miatt is tiltakoznak. Mint Srádi Péter, a Magyar Orvosok Szakszervezetének elnöke fogalmazott, szeretnék ismét elérni a 2020-as bérek értékét, és ha ez nem sikerül, akkor többféle nyomásgyakorlási eszköz közül is választhat a szakszervezet.

„Egyrészt a túlmunkát fel lehet mondani. Sok olyan osztály van ma az országban, ahol az orvosok 8-9-10 ügyeletet visznek egy hónapban, miközben a törvényi kötelezettség kettőről szól. Ezt az orvosok le tudják mondani. Fel tudják mondani a másodállásukat, a plusz munkájukat – az orvosok ugyanis jellemzően továbbra is több helyen dolgoznak a szabadidejük rovására. Azt gondoljuk, hogy ezt ilyen formában nem feltétlenül kell tovább csinálni, ha az egészségügyi vezetésnek nincs szándéka arra, hogy partnernek tekintse az egészségügyi dolgozókat” – szögezte le Srádi Péter.

Takács Péter egészségügyi államtitkár ugyanakkor nem tartja jogosnak ezeket a követeléseket, ráadásul hangsúlyozta, hogy az orvosi kamarával több egyeztetést is folytattak. A vita hátterében az áll, hogy az orvosi érdekképviseletek kifogásolják, a háziorvosok szerződés nélkül is ügyeleti szolgálatra kötelezhetők. Az ügy már megjárta a bíróságot is, és a Kúria az államtitkár szerint nem azt mondta ki, hogy nem kötelezhetők a háziorvosok szerződés nélkül ügyeletre, hanem azt állapította meg, hogy az erről szóló jogszabályi hely ellentmondásos, nem egyértelmű.

„Ez innentől kezdve nem szakpolitikai, hanem jogtechnikai kérdés. A közigazgatási államtitkár ezt a feladatot elvégezte, a jogszabályt kijavította és egyértelművé tette. És minekutána a szakpolitikai döntés már két és fél évvel ezelőtt megszületett, nem értek egyet az orvosi kamarával abban, hogy újra kellett volna nyitni az egész ügyeletre vonatkozó kérdést” – mondta Takács Péter, és hozzátette, a szabály nem változik: havonta két ügyeletre kötelezhetők az orvosok, a többit már önkéntes alapon vállalhatják. Az államtitkár úgy véli, nincs szakmai alapja az ügyeleti rendszerrel szembeni kritikáknak, mert az új rendszerben nemcsak a lakossági elégedettség nőtt, hanem a mentők indokolatlan terhelése is csökkent.

„Én nem tudom, hogy miért állnak bele ennyire ebbe a kérdésbe, hiszen se szakmai, se ellátásszervezési, se betegbiztonsági okuk nincs rá. Nekem az a gyanúm, hogy csak politikai motiváció van emögött” – mondta.

A bérek elértéktelenedésére vonatkozó kifogásokról pedig a szakpolitikus azt mondta, a 2020-as szinthez képest négy és félszeresére emeleték az orvosok fizetését, így még az inflációval együtt sem volt jelentős az értékvesztés, ráadásul a teljesítményfinanszírozásra az idén is 150 milliárd forintos keret áll rendelkezésre. Szerinte noha 2023 óta az orvosi bértáblában nem volt korrekció, az orvosok bruttó átlagkeresete minden évben növekedett.

Az InfoRádió megkeresésére az államfő hivatala azt közölte, hogy „Sulyok Tamás köztársasági elnök megfontolja a Magyar Orvosi Kamara elnöke által az államfőnek címzett nyílt levélben megfogalmazott kérést, kéréseket”.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

A brit Spectator magazin arról ír: Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben, ukrán erőműveket és lakóházakat egyaránt célba véve. A válságos energiahelyzet közepette sok ukrán nehéz döntés elé kényszerül: maradjon, vagy hagyja el az országot. Miközben a határátkelők forgalma körülbelül 27%-kal nőtt, a lap szerint az Vlagyimir Putyin "ördögien cinikus" stratégiája, hogy megfossza az ukránokat a lakóhelyüktől, és a humanitárius menekültválság révén politikai nyomást gyakoroljon az európai fővárosokra. Mindeközben Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be, "és Európának fizikailag vége lenne." Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap reagált Donald Trump azon kijelentésére, miszerint ő állna a békekötés útjában. Mint mondta, "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×