Infostart.hu
eur:
353.61
usd:
305.38
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő
Nyitókép: Unsplash.com

Elhunyt Gyulay Endre püspök

Elhunyt Gyulay Endre nyugalmazott szeged-csanádi megyéspüspök 93 éves korában szombat délelőtt – tájékoztatott Serfőző Levente püspöki helynök.

Gyulay Endre 1930. szeptember 17-én született Battonyán. Teológiai tanulmányait 1948-1952 között végezte Szegeden, a Hittudományi Főiskolán. A szegedi Dómban szentelték pappá 1951. október 21-én. Segédlelkészként tevékenykedett 1953-1955 között Röszkén, majd 1955-től 1957-ig Ásotthalmon. 1957-től 1960-ig Gyulán, 1960 és 1963 között Domaszéken, 1963 és 1970 között Mezőhegyesen plébános, majd templomigazgató volt 1970-től 1972-ig Makón.

1972-től retorika tanárként és lelki igazgatóként a Hittudományi Főiskolán és a Papnevelő Intézetben is dolgozott. Tanárként oktatott, szervezte az ifjúsági pasztorációt az egyházmegyében. Az ő munkálkodása nyomán született meg a Szent Gellért Napi Katolikus Ifjúsági Találkozó, előbb a Tarján városi plébánián, majd a Dómban.

1983-ban Szeged-Rókuson lett plébános, ahol a templomot és a plébánia épületét tataroztatta, és a szegények pasztorációjával foglalkozott.

1987. július 4-én II. János Pál Szeged-Csanádi megyéspüspökké nevezte ki. 1989-től segítette a szerzetesek Szegedre történő visszatérését. A ferencesek az ő közreműködésével kapták vissza alsóvárosi kolostorukat, a piaristák és az iskolanővérek újra megnyitották középiskolájukat a városban, valamint újra megtelepedtek Szegeden a jezsuiták, akik a szegedi felsőoktatásban tevékenykedtek.

1993-tól a Magyar Katolikus Püspöki Kar alelnöke és az egyházi ingatlanokat rendező kormánybizottság tagja lett. Közéleti író, számos újságban írt aktuális közéleti cikkeket és tévényilatkozatai révén a magyar püspökök közül az egyik legismertebb közéleti szereplővé vált.

Püspöksége alatt épült az értelmi fogyatékosok száz férőhelyes otthona a Kálvária sugárúton, Domaszék-Zöldfáson pedig egyházmegyei lelkigyakorlatos centrum létesült. 1989-1990-ben az Erdélybe irányuló európai segélyakció szervezésében is fontos szerepet játszott. Tevékenyen részt vett az 1991-es pápalátogatás előkészítésében. 1993-ban megszervezte az egyetemi lelkészséget a városban. 1994-ben egyházmegyei krízismegoldó otthont hoz létre, és ugyanebben az évben nyílt meg a Szent Imre Egyetemi Kollégium is. Püspöksége idején számos templom épült az egyházmegyében, többek között Domaszéken, Szent Mihály-telepen. 2000-ben főpásztori tevékenysége elismeréseként Szeged díszpolgárává választotta.

Megyéspüspöki tisztségéből 2006 nyarán vonult nyugalomba, ám szolgálatát ezt követően is töretlenül folytatta. A szegedi székesegyházban rendezett rubinmiséjén Serfőző Levente így méltatta: „93 éve ellenére mindenhova elmegy, ahova hívják, mindent vállal, amire kérik. Ma is lelkipásztor”.

Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×