Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Egy kutya ugrál a hóban Kékestetőn 2023. január 16-án.
Nyitókép: Komka Péter

Fokozott figyelmet kér a kormánybiztos a fagy miatt

Újra beköszönt a zord időjárás, mely számos állatfajra veszélyt jelenthet, beleértve a háziállatokat, a haszonállatokat és a vadon élő állatokat is, ezért ebben az időszakban ők is fokozott figyelmet igényelnek – közölte az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos.

Ovádi Péter közleménye szerint a mínuszok ismételt megjelenése nagy körültekintést igényel az állattartók részéről, hiszen ekkor nő az állatokra nehezedő kihívások száma.

„A fagypont alá eső hőmérséklet veszélyt rejthet magában kedvenceinkre nézve, és ebben az időszakban kifejezetten fontos, hogy mindannyian tegyünk az állatok védelméért” – fogalmazott a kormánybiztos, hozzátéve:

a téli időjárás beköszöntével különös figyelmet kell fordítani a menhelyeken élő és a kóbor állatokra.

A hidegben az állatok nagyobb energiát igényelnek a testhőmérsékletük fenntartásához, mely különös kihívást jelenthet az állatmenhelyeken, valamint az utcán. A közösségi összefogás kulcsfontosságú a civil állatvédő szervezetek és az általuk gondozott gazdátlan állatok megsegítésében: mindenki segíthet, legyen szó anyagi támogatásról, önkéntes munkáról, vagy csak a társadalmi tudatosság növeléséről - írta.

„Minden apró hozzájárulás számít,

hiszen közösen sokat tehetünk az állatok jóllétéért a téli hónapokban is. Az állatok iránti megfelelő gondoskodás mindannyiunk felelőssége. A hideg hónapokban különösen fontos, hogy a védtelen állatok számára megfelelő védelmet biztosítsunk” – fogalmazott Ovádi Péter.

A fagyos időjárás komoly állategészségügyi kihívásokat jelenthet az állatok számára, és fontos, hogy az állattartók megfelelő intézkedéseket tegyenek az állatok védelme érdekében a hideg hónapokban is - hangsúlyozta a közleményben Koska Hedvig állatorvos.

A testhőmérséklet jelentős csökkenése (hipotermia) és a testrészek fagyás miatti sérülése életveszélyes lehet, különös tekintettel a kisebb testméretű vagy rövid szőrű állatok számára – áll a közleményben.

A hideg továbbá fokozhatja a meglévő egészségi problémákat, mint például az ízületi gyulladást. Ezenfelül a hipotermia és a fagyás veszélye mellett a hideg idő a légzőszervi betegségek kialakulásának kockázatát is növelheti, különösen ha az állatokat zsúfoltan tartják. Hűvös időben az állatok viselkedése is megváltozhat: számos állat több időt tölt pihenéssel, kevesebb energiát használva. Ebben az időszakban fontos biztosítani a megfelelő táplálékot és a menedéket az állatok számára, hogy fenntarthassák megfelelő testhőmérsékletüket és energiaszintjüket – közölte.

A közlemény szerint kiemelten fontos, hogy az állattartók megfelelő előkészületeket tegyenek a hideg időszak beköszöntével, ez magában foglalja a megfelelő szigetelésű vagy fűtött búvóhelyek biztosítását, valamint a rendszeres állatorvosi vizsgálatokat, különös figyelemmel a hideg időszakban fokozottan érintett állategészségi problémákra.

Gondoskodjunk arról is, hogy folyamatosan hozzáférjenek friss ivóvízhez, rendszeresen ellenőrizzük a tálakat, ez létfontosságú, mivel a 0 fok alatti hőmérsékletben a víz megfagyhat, ami megakadályozhatja az állatokat a szükséges hidratáció elérésében – közölték.

Sokan azt gondolják, hogy a téli hónapokban a paraziták eltűnnek, azonban ez nem feltétlenül igaz - hívta fel a figyelmet az állatorvos, hozzátéve, hogy bizonyos élősködők, mint például a kullancsok, még a hidegebb hónapokban is aktívak maradhatnak, különösen, ha az időjárás enyhébb, ezért lényeges, a megelőző kezelések, a külső élősködők elleni készítmények folyamatos alkalmazását.

Címlapról ajánljuk
Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

A 2024–2025-ös jelentős bérfejlesztések hatására a pedagóguspálya vonzereje rövid távon egyértelműen javult, a foglalkoztatottak száma növekedni kezdett – derül ki a Hétfa Kutatóintézet és Elemzőközpont legfrissebb kutatásából. Balás Gábor, az intézet ügyvezetője az InfoRádióban elmondta, a tanárok a béremeléssel jobban érzik a társadalmi megbecsülést, de van még mit megoldani.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány:  Sonnevend Pál az új alkotmánybíró jelölt, kiderült, hogy és mikor válnak megismerhetővé a kórházi fertőzések

Tisza-kormány: Sonnevend Pál az új alkotmánybíró jelölt, kiderült, hogy és mikor válnak megismerhetővé a kórházi fertőzések

A Belügyminisztérium által indított átvilágítás eredményeként a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség felmondott egy nettó 1,5 milliárd forint értékű, a Lounge-cégcsoporttal kötött szerződést – közölte Pósfai Gábor belügyminiszter. A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Kapitány István miniszter bejelentette, hogy az Eximbank után a tárcájához tartozó összes állami vállalat átvilágítása következik. Vitézy Dávid közlekedési miniszter a Volán fóti javítóközpontjában járt, ahol 290, alkatrészhiány miatt álló buszról és lejárt szerződésekről számolt be. Eközben Orbán Viktor hosszú idő után először ellenzéki pozícióból szólal fel Tusványoson: a Závecz Research friss mérése szerint a Fidesz 19, a Tisza Párt 74 százalékon áll a biztos szavazók körében. Cikkünk folyamatosan frissül a kormányzás szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×