Infostart.hu
eur:
363.77
usd:
310.54
bux:
132855.51
2026. április 28. kedd Valéria
Nyitókép: CSBM/Förster Tamás

"Hihetetlen nagy társadalmi összefogást sikerült megteremteniük"

Az önkénteség közös érték, mert általa szebb és jobb lesz a világ - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára az önkéntesség világnapja alkalmából tartott díjátadón kedden, Budapesten.

Nagy-Vargha Zsófia a Családbarát Magyarország Központ (CSBM) által alapított Önként Jöttem díj átadóján úgy fogalmazott, valószínűleg nem véletlen, hogy az önkéntesség világnapja az adventi időszakra esik, hiszen a négy adventi gyertya a hit, a remény, az öröm és a szeretet jelképe, és ugyanezek a mozgatórugói az önkéntességnek is.

Az önkéntes tanúbizonyságot tesz arról, hogy önzetlen, a tettek embere, és fontos számára a társadalmi felelősségvállalás is, munkájával pedig nem csak a közvetlen környezetét, hanem akár az egész világot is meg tudja változtatni

– hangoztatta a helyettes államtitkár.

Nagy-Vargha Zsófia azt mondta, hogy a kormány évek óta támogatja az önkéntességet, a hozzá kapcsolódó tevékenységeket és civil szervezeteket. Készülőben van egy kutatás az önkéntességről, és ahhoz kapcsolódóan az önkéntesstratégia kidolgozása, valamint jövőre az egyetemeken is szeretnék „láthatóbbá tenni” az önkéntességet – közölte.

A helyettes államtitkár az idei nyertes Fellegajtó Nyitogatók Alapítvány tevékenységét hiánypótlónak nevezte, mert a gyerekek mellett igyekeznek könnyíteni a szülők szociális és pszichés terhein is.

Szuromi-Kovács Ágnes, a CSBM ügyvezetője kiemelte, az önkéntesség a társadalom egyik motorja, az önkéntesek önzetlensége pedig megfizethetetlen érték. Ezért alapították meg 2016-ban az Önként Jöttem díjat, amelyet a legalább egy éve működő, anyagi ellenszolgáltatás nélkül társadalmilag hasznos munkát végző szervezetek kaphatnak meg – ismertette.

CSBM/Förster Tamás
CSBM/Förster Tamás

Szuromi-Kovács Ágnes beszámolt arról, hogy idén a lakosság 35 szervezetet jelölt a díjra, amelyek közül négyet választott ki a szakmai zsűri, ezekre szavazhatott a közönség. A beérkezett több mint hatezer szavazatból négyezret kapott a Fellegajtó Nyitogatók Alapítvány.

Varga Gábor, a Fellegajtó Nyitogatók Alapítvány alapító elnöke arról beszélt, egy társadalmat az minősít, hogyan gondoskodik az elesettjeiről. A sérült gyerekek nagy mértékben a társadalom támogatására utaltak, az alapítvány pedig az évek során rengeteg segítséget kapott az önkéntesektől, „hihetetlen nagy társadalmi összefogást sikerült megteremteniük” – mondta az elnök.

CSBM/Förster Tamás
CSBM/Förster Tamás

A Fellegajtó Nyitogatók Alapítványt 2014-ben indította útjára Varga Gábor, aki halmozottan sérült kisfiát egyedül nevelve segíteni szeretett volna a hasonló nehézségekkel küzdő gyerekeknek és szüleiknek különböző programok szervezésével, közösségteremtéssel. 2019-ben elindították a Fellegvár Napközit, amelyben jelenleg tíz súlyosan halmozottan sérült gyerekről gondoskodnak, valamint komplex mozgás- és gyógypedagógia fejlesztéseket biztosítanak.

Az ENSZ Közgyűlése 1985-ben foglalta határozatba az önkéntesek nemzetközi napjának megtartását. Magyarországon 2005 óta törvény szabályozza az önkéntes közérdekű tevékenységet.

Címlapról ajánljuk
Cseh Tibor András: újfajta betegségek jelentek meg, változott a sertéshús ára is

Cseh Tibor András: újfajta betegségek jelentek meg, változott a sertéshús ára is

Az afrikai sertéspestis még úgy is képes komoly piaci károkat okozni a magyar állattenyésztésnek, hogy megakadályozzák a betegség átterjedését a vadállományról a haszonállatokra – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke. Cseh Tibor András beszélt a helyzet megoldási lehetőségéről, valamint az itthon újnak számító, a szőlőt pusztító aranyszínű sárgaság nevű kór veszélyeiről, ahogy a NAK jövőjéről is.

Ukrajna: Magyar Péter nagy bejelentést tett

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel a leendő magyar miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
inforadio
ARÉNA
2026.04.29. szerda, 18:00
Szűts Ildikó
a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. vezérigazgatója
Választás 2026: Lemondott volna Orbán Viktor, új minisztereket jelentett be Magyar Péter

Választás 2026: Lemondott volna Orbán Viktor, új minisztereket jelentett be Magyar Péter

Orbán Viktor szerint egyelőre nincs döntés a Fidesz elnökének személyéről, parlamenti mandátumát pedig nem veszi át. Magyar Péter vagyonkimentési ügyekben sürgetett fellépést, miután a NAV Rogán Antal köréhez köthető milliárdos átutalásokat függesztett fel pénzmosás gyanúja miatt. Az uniós forrásokhoz való hozzáférés felgyorsítása lett a magyar–brüsszeli tárgyalások központi témája. A Fidesz–KDNP ellenzékbe kerülve 52 mandátummal alakítja meg frakcióit az új Országgyűlésben, miközben számos ismert politikus távozik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×