Infostart.hu
eur:
363.72
usd:
314.93
bux:
149582.6
2026. augusztus 14. péntek Marcell
A beaver standing on top of its dam.
Nyitókép: Troy Harrison/Getty Images

Felsírnak az állatvédők, százával lőhetik ki a hódokat Magyarországon

Engedélyezték a vízfolyások mentén károkat okozó, veszélyhelyzetet teremtő elszaporodott eurázsiai hódállomány gyérítését.

"Az állományszabályozás keretében a jelen engedély alapján, annak érvényességi idején belül összesen maximum 600 példány eurázsiai hód (Castor fiber) egyed ejthető el " - áll abban a határozatban, amelyet a Györ-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal tett közzé nemrég.

A hvg.hu ír arról, hogy a határozat szerint a kormányhivatal "az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság kérelmére az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság kezelésében álló és a Kormányhivatal illetékességi területén található vízfolyások mentén károkat okozó, illetve veszélyhelyzetet teremtő elszaporodott eurázsiai hódállomány csapdázással és lőfegyverrel történő gyérítését engedélyezi".

Mindez azért érdekes, mert 100 évvel ezelőt szinte kiírtották a hódokat Európában, azóta viszont védett állatt lett, és így elszaporodott.

A kisalfold.hu pedig arról ír, hogy "az illetékes vadásztársaságok tagjai, a saját vadászterületük határain belül a Hanság területén legfeljebb 200, a Szigetközben legfeljebb 160 egyedet lőhetnek ki, de ólomsörét használata tilos. Nem engedélyezik azt sem, hogy az elejtett példányokat eladják, elcseréljék, vagy kivigyék az országból".

Az engedély feljogosítja az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóságot az állami tulajdonú védműveken a 2024. évben elrendelt védelmi készültség időszakában engedélyezett "amennyiben az valóban életvédelmi okokból szükséges, a hódok által használt várak, járatok azonnali elbontására, betömedékelésére, valamint a hódok által épített gátak elbontására" is.

Csak vadász

A vadászást itt is pontosítják: "az elejtés akkor feltétlenül szükség szerinti, ha a védelemvezető közérdekű életvédelmi, baleset-megelőzési, vagyonvédelmi okból vagy egyéb veszélyhelyzet megelőzése érdekében azt indokoltnak ítéli meg", de azt csak vadász teheti meg.

Címlapról ajánljuk
Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Az Alkotmánybíróság (Ab) érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó alaptörvény-módosítás elleni Fidesz–KDNP által beadott indítványt. Sulyok Tamás államfő eltávolítása, az országgyűlési képviselők kapcsán az időkorlát és az alkotmánybírák korhatára ügyében még nincs döntés.

Szigethy-Ambrus Nikoletta: az alacsony vízállás nem csak az energiaellátást, hanem számos más ágazatot is veszélyeztethet

A Duna apadását a teljes gazdaság megszenvedheti – áll az Oeconomus legújabb elemzésében. A gazdaságkutató alapítvány elemzője, Szigethy-Ambrus Nikoletta az InfoRádióban elmondta, az aszály hatásait leginkább az áruszállítási ágazat szenvedheti meg.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×