Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal
Nyitókép: Glasshouse Images/Getty Images

900 orvos lélegezhet fel, de pályázniuk kell

Meghirdette az eddig elmaradt rezidens ösztöndíjakat az Országos Kórházi Főigazgatóság. A sikeres pályázók januárig visszamenőleg megkapják majd járandóságukat – tájékoztatta az InfoRádiót Vámosi Péter, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke.

Mióta 8-10 évvel ezelőtt létrejött a rezidensösztöndíj-rendszer, az ösztöndíjak adták a kezdő rezidensek fizetésének jelentős részét. Ennek elnyeréséhez egy pályakezdő orvosnak nem volt más teendője, mintsem vállalta, hogy 10-12 évig egy hazai állami intézményben fog dolgozni, amiért havonta nettó 100-200 ezer forint összegben részesült. A tavalyi évben munkába állt, „most már nem is annyira friss kollégáknak” ez a lehetőség azonban eddig elmaradt – ismertette Vámosi Péter.

A Magyar Rezidens Szövetség nagy előrelépésnek, eredménynek tartja, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetőivel, illetve a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkárával, Takács Péterrel folytatott egyeztetések eredményeként megoldódni látszik a kérdés, hiszen ismét meghirdették a pályázatot. Vámosi Péter kiemelte: nagyon fontosnak tartották, hogy orvosolják a pályakezdők emiatt ért eddigi hátrányt.

Az érintettek szeptemberig pályázhatnak, és akár már októberben is odaítélhetik nekik a juttatásokat; ráadásul várhatóan idén januári visszamenőleg is megkapják az összegeket

a kollégák – fejezte ki reményélt a szövetség elnöke. „Tehát anyagilag így nem éri őket hátrány azon túl, hogy hosszú ideig bizonytalanságban kellett lenniük.”

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján – az említett bizonytalanságban – körülbelül 900 orvos volt érintett. „A lényeg azonban, hogy most már ugyanazt a munkát ugyanazért a juttatásért fogják tudni végezni, int az egy-két évvel régebben a pályán lévő társaik” – húzta alá a Magyar Rezidens Szövetség elnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a párt kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott. „Generációváltás kell a párt élén, jöjjenek a harmincasok, negyvenesek. Ezt fogom előkészíteni, ezért kértem csupán egy évet” – mondta a volt miniszterelnök. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a választókerületi rendszernek. Politikai nyilatkozatokat is elfogadtak a migrációs paktumról és a közjogi méltóságok leváltásáról.

Sok a tisztázatlan kérdés a hazai MotoGP-futam jövője körül, a Hungaroring most még nem jöhet szóba

Múlt hétvégén fontos mérföldkövet ért el Balatonfőkajáron Marc Márquez, aki a 100. futamgyőzemét szerezte meg pályafutása során. Vámosi Péter, a motorsportol.hu főszerkesztője szerint sokatmondó, hogy a hétvégén a Slovakia Ringen rendezett kamionversenyen több néző volt, mint a balatonfőkajári gyorsaságimotoros-vb-futamokon, de azt gondolja, ez nem a magyar szervezők hibája. Úgy véli, minél hamarabb megoldást kell találni arra, ki legyen hosszú távon a promóter és a helyszín tekintetében is el lehet gondolkodni valamilyen alternatíván, hogy még többen legyenek a versenyeken.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Érkezik a nagy zuhé - megszólaltak a meteorológusok

Érkezik a nagy zuhé - megszólaltak a meteorológusok

Vasárnap hidegfront vonul át Magyarország felett, amely délutántól egyre több helyen hozhat záporokat és zivatarokat – délnyugaton akár heves zivatarra is készülni kell. A hétvégén a hőmérséklet 24-28 fok között alakul, majd a jövő héten fokozatos melegedés indul. Hétfőn sok napsütés várható, de délnyugaton és délen továbbra is előfordulhat csapadék.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×