Infostart.hu
eur:
385.83
usd:
331.62
bux:
116510.12
2026. január 12. hétfő Ernő
Nyitókép: Facebook/ MyActionCam

Sikeresen bocsátották fel a 9 ezer méteres csúcsmagasságot célzó magyar rakétát

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói által fejlesztett szuperszonikus eszközt kutatási céllal bocsátották fel. A rakéta adatelemzése még igénybe vehet pár hetet Illyés András, a kutatást kivitelező Aerospace Team vezetője szerint.

Néhány szuperszonikus kutatórakétát már felbocsátott a BME az elmúlt években. A mostani rakéta abból a szempontból különleges, hogy 9 ezer méteres csúcsmagasságot célozták meg vele, és ez az első olyan eszköz itthon, ami ilyen magasságba is fel tud juttatni egy körülbelül 2 kg hasznos terhet – mondta el az InfoRádiónak Illyés András.

A rakétán két tudományos kísérletet szállítottak:

  • egyik egy orvosbiológiai, ahol emberi csontszöveti sejteket vizsgálnak, illetve hogy ezekre milyen hatással vannak azokkal gyorsulásuk és veszélyek, melyek egy rakéta felbocsátásakor fellépnek,
  • másik pedig egy légkörfizikai, ahol a Föld mágneses terét leíró fizikai modell pontosítására végeztek méréseket.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Aerospace csapata még 2021 szeptemberében alakult. A harminc fős csapatban a legkülönfélébb területekről érkeztek hallgatók: műszaki területekről, mérnökszakokról, de orvosi szakról is az orvosbiológiai kísérlet miatt. Fizikus, csillagász, és gazdaságtudományi területről is jöttek csapattagok.

A projektbe nagyjából 16 ezer munkaórát fektettek be a tervezéstől a gyártáson át a tesztelésig. Így jutottak el a kész eszköz létrehozásához:

Illyés András szerint a felbocsátás sikeres volt, mert rádiós, elektronikai szempontból is tökéletesen működött. Azonban egy mechanikai probléma történt repülés közben, és még vizsgálják, mi okozhatta. Ezzel együtt levonják a szükséges következtetéseket, és így fejlesztik tovább a következő eszközöket.

"Fontos még, hogy köszönetet mondjunk minden támogatónknak. Hatvan-hetven különböző szervezet, cég, kutatóintézet, egyetemi szereplő volt szükséges ahhoz, hogy ez a projekt összeálljon. Örülünk neki, hogy egy ilyen széles körű összefogás jött itt létre" – tette hozzá.

A rakéta felbocsátásáról videó is készült:

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

A mesterséges intelligencia immár az amerikai politika hagyományos rendszerét is felforgathatja. Egy washingtoni központú nonprofit szervezet szerint az AI lehet a kulcs ahhoz, hogy – több évtized után – független jelöltek újra bejussanak az Egyesült Államok Képviselőházába,és ezzel alapjaiban változtassák meg a törvényhozás erőviszonyait.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×