Infostart.hu
eur:
352.55
usd:
304.54
bux:
135724.68
2026. június 14. vasárnap Vazul
Nyitókép: Pixabay.com

Rendőrségi drogprevenciós kampány sztárokkal

Influenszerek, színészek és sportolók bevonásával indított drogmegelőzési kampányt a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság minden olyan alkalmat megragad, amin fel tudja hívni a figyelmet a kábítószer fogyasztás veszélyeire – mondta az InfoRádióban Osztoicsné Czéder Andrea rendőr-alezredes, a BRFK Bűnmegelőzési Osztályának vezetője.

Felidézte, 2019-ben készült a három pillérre épülő „A szer, ami megváltoztat” című prezentációjuk, ami szülőknek, pedagógusoknak és diákoknak is szó, és ezt azóta is folyamatosan fejlesztik. Ebben a szakember mellett influenszer, színész és sportoló is beszél a kábítószer kártékony hatásairól, olyan hiteles emberek, akik közel állnak az érintett korosztályhoz – tette hozzá.

Az alezredes szerint a fiatalokra nagy hatással vannak ezek a prezentációk. Mint fogalmazott, elgondolkodtatja őket, csöndben hallgatják, néhány részét döbbenten fogadják, de csak így van értelme. Mert csak így tudják átadni azokat a hasznos információkat, ami számukra nagyon fontos – mutatott rá.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság eddig 13 ezer szülőt és pedagógust, illetve 11 ezer diákot ért el ezzel az újszerű és formabontó drogprevenciós kampánnyal – hívta fel a figyelmet Osztoicsné Czéder Andrea, a BRFK Bűnmegelőzési Osztályának vezetője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Háború és klímabiztonság – a szakértő szerint az iráni konfliktus Európában is mélyítheti a konfliktusokat

Háború és klímabiztonság – a szakértő szerint az iráni konfliktus Európában is mélyítheti a konfliktusokat

A Közel-Kelet és Észak-Afrika térsége több szempontból is rendkívül problémás az élelmiszer-ellátási bizonytalanságok, a társadalmi instabilitás és a komoly vízhiány miatt – figyelmeztett Papp Zsanett Gréta klíma- és energiapolitikai elemző. A European Geosciences Union szakpolitikai munkacsoport-vezetője az InfoRádióban elmondta: a közel-keleti háború által generált kockázatok Európa-szerte érezhető hatásokkal járnak, beavatkozás nélkül pedig megsokszorozódhatnak a problémák a következő évtizedekben.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×