Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária
Az idén megosztott Kossuth-díjjal kitüntetett Kóbor János előadóművész, az Omega együttes frontembere törökbálinti otthonában 2013. április 16-án.
Nyitókép: MTI/Soós Lajos

Indul az Omega együttes életműsorozata

Elindítja az Omega együttes életműsorozatát a GrundRecords. A legendás zenekar felvételeinek sorát nyitó CD-ken az első, 1968-as nagylemezt megelőző időszak kislemezei, rádiófelvételei szerepelnek.

Minden idők legsikeresebb magyar rockzenekara, az Omega világszerte több mint 50 millió albumot adott el. A csapat hatvan éve alakult, és egészen az elmúlt évekig aktív volt. Azonban Benkő László billentyűs és Mihály Tamás basszusgitáros 2020 novemberében, a frontember Kóbor János tavaly decemberben elhunyt.

"A rockzene műfaja velünk együtt, a hatvanas évek elején indult, ezért szerencsések vagyunk. A Beatles, a Stones is 1962-ben kezdte, amit ők jelentettek a világnak, azt jelentettük mi a volt szocialista blokkban" - mondta Benkő László az MTI-nek 2013-ban, amikor az Omega tagjai Kossuth-díjat vehettek át.

A GrundRecords korábban, 2015-ben már megjelentetett egy négy CD-s válogatást az Omega angol nyelvű felvételeiből, és a kiadó gondozásában látott napvilágot 2020 végén a zenekar utolsó stúdióalbuma, a Testamentum is.

Az Omega most induló életműsorozatának első darabja, a Beat azokat a kislemezeket és rádiófelvételeket tartalmazza, amelyeket az együttes már önállóan rögzített a hatvanas évek második felében, még az első nagylemez, az 1968 végén kiadott Trombitás Frédi és a Rettenetes emberek megjelenése előtt.

Szerepel a korongon nyolc feldolgozás, amelyet akkor futó külföldi sikerdalokra (Rolling Stones, Hollies, Sonny & Cher, Herman's Hermits) készítettek. Felkerült rá valamennyi 1966 és 1968 között megjelent kislemez (köztük a legelső dalai, a Nem új a nap alatt semmi és a Nem szeretlek), valamint az 1967-es Pol-beat fesztiválon Somló Tamás énekével előadott Azért, mert a faterod góré. Az anyag jól illusztrálja azt az utat, amelyet az Omega a külföldi dalok előadásától a saját szerzeményű dalok írásáig megtett - utóbbi Presser Gábor 1967-es csatlakozásával stabilizálódott.

A rajongók számára szintén igazi csemege a Táncdalfesztivál című második CD, amely az Omega kísérőzenekari tevékenységét dokumentálja, számos korábban kiadatlan dallal. A mintegy egyórás, 22 felvételt tartalmazó összeállítás azt mutatja meg, milyen munkákat kellett az Omegának elvállalnia annak reményében, hogy cserébe önálló stúdióidőhöz jussanak és rögzíthessék saját felvételeiket is.

Ezen a CD-n az Omega ismert táncdalénekeseket kísér, mások mellett Zalatnay Saroltát (Nem várok holnapig), Kovács Katit (Hol parkoljak), Dobos Attilát (Kövek a vízparton), Németh Józsefet (Nekem több van egy kerékkel), Magay Clementinát (Nevető almák), Harangozó Terit (Hétköznapi szerelem). Könnyűzenetörténeti érdekesség a Hát, most mit tegyek című dal, amelyen az Omega Kállai Ferencet és Hofi Gézát kísérte.

Az anyag hat, eddig kiadatlan dalt is tartalmaz, köztük Kozák Péter Jobbra vagy balra, valamint Hoppá! című számát; ezeket akkor egy közös kislemezre tervezték, amely aztán mégsem jelent meg. Szintén először hallható lemezen a Nem tudok lemondani rólad című dal (Kőszegi Pál és Szabó Sándor szerzeménye), amelyet Vámosi János énekelt az Omega kíséretében.

A két CD-n az Omega együttes tagjaként Kóbor János (ének, gitár), Benkő László (billentyűs hangszerek, vokál), Laux József (dob), Mihály Tamás (basszusgitár, ének), Presser Gábor (billentyűs hangszerek), Molnár György (gitár), Somló Tamás (ének, szaxofon, szájharmonika), Kovacsics András (gitár), Varsányi István (basszusgitár) és Wittek Mari (ének) hallható.

Az Omega-sorozat első két CD-je először augusztus 12-én Őriszentpéteren lesz kapható, a Hétrétország fesztiválon, amelyen három napon át hatvan dallal tisztelegnek az Omega életműve előtt a hazai rockszíntér képviselői. A hivatalos megjelenés augusztus 15. A széria szerkesztője Majnik László, aki korábban az Illés együttes, az Omega, a Hungária és a Tolcsvay testvérek történetéről írt könyvet lemezeik, dalaik tükrében.

Címlapról ajánljuk
Nem az a baj, hogy kevés a fa – csapdába sétál Budapest a Főkert szerint

Nem az a baj, hogy kevés a fa – csapdába sétál Budapest a Főkert szerint

A budapesti fák akár harmadát is komolyan veszélyeztetheti a klímaváltozás a következő 15 évben – derül ki egy friss elemzésből. A forróbb, szárazabb nyarak, a vízhiány és a városi környezet egyre nagyobb terhet jelent a növényzetnek – erről beszélt az InfoRádióban Dezsényi Péter, a BKM Főkert Kertészeti Divízió igazgatója.

Magyar Péter: három évtizede nem látott komplexitású, nehézségű munka zajlik

Szombat megkezdődött a két nyolcvanméteres bárka – amelyeket egy-egy 5 tonnás horgonnyal rögzítettek – elsüllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében. Közben honvédségi helikpoterek betonkockákat emelnek a vízbe. Magyar Péter miniszterelnök, Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese és Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója a helyszínen adott tájékoztatást a művelet részleteiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Látszatintézkedéssel takargatják a bajt? Rákkeltő anyagok szivárognak a Dunába Budapesten

Látszatintézkedéssel takargatják a bajt? Rákkeltő anyagok szivárognak a Dunába Budapesten

A Duna augusztusi rekordalacsony vízállása miatt ismét a felszínre kerültek a volt Óbudai Gázgyár területén elásott rákkeltő, mérgező anyagok. Bár a terület tulajdonosa, az MVM megkezdte a kárelhárítást, a szakértők szerint ez csupán tüneti kezelés, amely nem akadályozza meg a folyó folyamatos szennyezését. A mintegy 200 ezer tonnányi szennyezett talaj végleges kármentesítése továbbra is várat magára, miközben az érintett szereplők a legmegfelelőbb technológiáról és a felelősségvállalásról vitatkoznak - jelentette a Telex.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×